„ACÉL A SZÍV!”
Kár az első félidőért
A szünetig komoly hátrányba került, s bár a második felvonásban ismét nagyot küzdött, nem tudott pontot szerezni Vácon akadémiánk felnőtt együttese.
A tabellán negyedik Vác otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket felnőtt csapatunk ma este hat órától. Az összecsapásnak a Dunaújvárosban is győztes házigazdák voltak az esélyesei, ám a mieink abban bíztak, hogy a Budaörs ellen is látott küzdeni tudással képesek lesznek pontot, akár pontokat is szerezni ellenfelüktől.
A kezdéssel még nem is volt igazán probléma, ám 2-2 után támadásban elbizonytalanodtak kézilabdázóink, a technikai hibák mellett kihagyott helyzetek és hétméteres miatt is szomorkodhattunk, s ezt könyörtelenül kihasználta a váci alakulat, így már a 11. percben időt kellett kérnie Vágó Attilának (7-3). A rövid pauza után sikerült is megfelezni a hátrányt Farkas és Szalai találataival, ám a vendéglátóknak is volt erre válaszuk, így újra mínusz négyről kellett volna visszakapaszkodni (9-5). A folytatásban hol a mieinknek, hol a hazaiak kerültek minimális fölénybe így kettő és négy gól között ingadozott a két gárda közti különbség, ám 13-11 után újabb hullámvölgybe kerültek az akadémisták, akik sorozatban hagyták ki támadásaikat, így a vendéglátók egy 8-2-es sorozatnak köszönhetően már 21-13-ra vezettek a félidei szünethez érve.
A térfélcsere után a játék minden elemében javulnia kellett volna a mieinknek a felzárkózáshoz, s a második etapba jól is álltak bele kézilabdázóink, s egy 3-0-s sorozattal fel is jöttek 21-16-ra. Idővel azért a Vác is rendezte sorait, s bár a 40. percig sikerült tartani az ötgólos különbséget, egy technikai hiba és egy kihagyott ziccer után újra héttel ment a házigazda a 44. percben (27-20). Kézilabdázóink azonban ekkor sem adták fel a küzdelmet, újra csökkentették a két gárda közti különbséget, ám öt gólnál közelebb sajnos nem sikerült jönni sőt, a véghajrában még minimálisan növelni tudta előnyét a Vác, mely végül 37-31-es sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Váci NKSE - DKKA 37-31 (21-13)
Gólszerzőink: Farkas 7, Szalai 6, Borgyos 5, Polics 3, Matucza 3, Kazai 2, Krupják-Molnár 2, Nick 2, Mrmolja 1.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.