„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Négyes döntőben a Kohász

2022. már. 09.
  • Facebook

Remek második félidei játékának köszönhetően aratott hatgólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Az NB I/B Keleti Csoportját utcahosszal vezető Békéscsaba otthonában lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa negyeddöntőjében ma este hat órától. Bár a találkozónak a mieink voltak az esélyesei, nem várt könnyű meccs az akadémistákra, a remek formát mutató, s veszíteni való nélkül pályára lépő házigazdák ellen.

Ez már a mérkőzés első perceiben világossá is vált, ugyanis a hazaiak bátran, mi több, eredményesen kezdték a találkozót, s ugyan az első találatot a mieink szerezték, a Békéscsaba hamar fordítani tudott. Az első percben fejbe lőtt Bartulović-ot váltó Wéninger védéseivel, illetve Weisheitel és Szalai góljaival sikerült átvenni a vezetést, de 4-3-as dunaújvárosi előnyt követően sajnos többször is hibáztunk támadásban, így a vendéglátók nemcsak visszavették a vezetést, hanem három góllal "megléptek" a megilletődötten játszó Kohásztól, így a 17. percben időt kellett kérnie Vágó Attilának (9-6).

A rövid pauza után úgy tűnt, hogy össze is kapja magát együttesünk, sorozatban három góllal szomorítottuk a hazai drukkereket, ám 9-9 után a vendéglátók is meg tudtak újulni, s ismét magukhoz ragadták a vezetést (11-9). Nagy érvágást jelentett a Békéscsabának, hogy a 24. percben Mayer Szabina piros lapot kapott Polics Tímea "kiütéséért" (átlövőnknek valószínűleg eltört az orra), ám mivel a helyzetek értékesítésébe továbbra is sok hiba csúszott a mieink oldalán, a házigazdák tartották előnyüket, így a szünetre ők vonulhattak 13-12-es vezetéssel.

A fordulást követően elsősorban támadásban kellett előrébb lépnie együttesünknek ahhoz, hogy fordítani tudjon, ám a csabai gárda továbbra is tartotta egy-kétgólos előnyét. Egészen a 36. percig, mikor egy újabb 3-0-s sorozatot húztak elő a kalapból kézilabdázóink, s Kukucska, Nick, illetve Farkas találataival végre fordítani tudtak (16-17). A folytatásban előbb a házigazdák, majd újra a mieink szereztek minimális fórt, ám a játékrész derekát elhagyva Wéninger újabb védései, valamint Nick és Szalai góljai után először állt két találattal közelebb a sikerhez a Vágó-csapat (19-21).

Jött is azonnal a Békéscsaba időkérése, de a következő találatot Borgyos szerezte, így valamivel nyugodtabban várhattuk a meccs utolsó nyolc percét (19-22). Vágó Attila 20-23-as állásnál, az 55. percben kért időt, felhívva a figyelmet a véghajrá fontosságára, s játékosai meg is fogadták tanácsait, mert csapatunk mai napon két vezére, Szalai, illetve Farkas ismételten bevették a hazai kaput, s mikor az 58. percben Nick is betalált, már végleg eldőlt a továbbjutás sorsa (20-26). A hátralévő időben már semmi nem fenyegette az akadémisták sikerét, kézilabdázóink végül 28-22-es sikerrel jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, melynek a sorsolása a tervek szerint jövő hétfőn lesz, és akkor jelentik be a május 28-29-én sorra kerülő négyes döntő helyszínét is.

 

Békéscsabai ENKSE - DKKA 22-28 (13-12)

Gólszerzőink: Farkas 9, Szalai 7, Bulath 3, Nick 3, Borgyos 2, Weisheitel 2, Kazai 1, Kukucska 1.

További hírek

Bravúr a javából!

Bravúr a javából!

2021. már. 10.

Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!

A Siófok következik

A Siófok következik

2021. már. 09.

Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.

Elmarad a kupameccs!

Elmarad a kupameccs!

2021. már. 06.

A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.

Előnyt szerezni!

Előnyt szerezni!

2021. már. 05.

Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.

Kohász won the derby

Végül a Kohász örülhetett!

2021. már. 03.

Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat