„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kár az első félidőért

2022. már. 12.
  • Facebook

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

Nem sokat pihenhetett a hétközi kupagyőzelem után akadémiánk felnőtt együttese, mely ma már a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket. A találkozón a tabella ötödik helyén álló vendégek számítottak valamivel esélyesebbnek, s jobban is vágtak neki a csatának, mert öt perc alatt négy gólt szereztek úgy, hogy a mieink csak egyszer tudtak kapuba találni (1-4). A nagy rohanásban valamelyest javult ugyan a Kohász védekezése, de támadásban sok volt a hiba, a kihagyott helyzet, így 1-5-ös hátrányban már időt kellett kérnie Vágó Attilának a 9. percben.

Ez sem segített sajnos, mert az ellenfél kapuja előtt továbbra is jöttek a bosszantó hibák, melyekből könnyű gólokat lőtt az ellenfél, így hiába törte meg a közel tízperces hazai gólcsendet Farkas Johanna, már 7-2-re vezettek a vendégek a 13. percben. A mieinktől továbbra is csak Farkas tudott kapuba találni a félidő derekáig, s bár négy gólja után Kukucska és Bulath is felírta magát az eredményjelzőre, a védekezés ismét nagyon visszaesett, ezért a 19. percben újra magához kellett hívnia játékosait a hazai szakvezetésnek (6-13).

Az ilyenkor rendelkezésre álló egy perc alatt sikerült is valamelyest rendezni a sorokat, ám hiába Farkas és Szalai találatai, öt gólnál közelebb sajnos nem tudtunk kerülni a vendégekhez (9-14). A félidő hajrájában felváltva szerezték góljaikat a felek, de az utolsó percekben már nem változott a játék képe, így a kevesebbet hibázó Mosonmagyaróvár vonulhatott 19-13-as fórral a pihenőre.

A játék minden elemében óriási javulás kellett volna a mieinktől ahhoz, hogy szorossá tudják tenni a meccset, s bár az első gólt ismét a vendégek szerezték, a folytatásban Bulath, Szalai, Borgyos és Farkas is mattolta Szemereyt, s a 36. percre újra nyíltabb lett a meccs (17-20). Egy újabb kivédekezett mosonmagyaróvári támadás után Bulath Anita kapott a bokájához, majd bicegett le a pályáról, s bár visszatért hamar, egy kiállítás miatt szinte azonnal ülhetett vissza a kispadra.

Farkas ugyan visszahozta kettőre a mieinket, de egy eladott labda és két kihagyott ziccer után is betaláltak a vendégek, így ahelyett, hogy még feljebb zárkóztunk volna, ismét meglógott az ellenfél (18-23). Itt sajnos meg is tört a mieink lendülete, így a vendégek biztosan tartották hol négy-ötgólos előnyüket (21-26). A záró tíz perchez érve próbált indítani nagy hajrát a Kohász, Borgyos, Farkas és Kukucska találataival sikerült visszajönni kettőre, s újra megnyílt az esély a pontszerzésre (25-27). Tovább azonban nem jutottunk, mert a véghajrában jól koncentrált a Mosonmagyaróvár is, így hiába Szalai utolsó másodpercekben szerzett duplája, a vendégek végül 30-29-es sikerrel vitték el a két pontot Dunaújvárosból.

 

DKKA - Motherson Mosonmagyaróvári KC 29-30 (13-19)

DKKA: Bartulovic - Kukucska 3, Weisheitel, Nick 1, Bulath 2, Szalai 5, Farkas 10. Csere: Wéninger (kapus), Agócs, Borgyos 6, Kazai 2, Krupják-Molnár. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk

A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk

2019. jan. 22.

A Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este fél héttől akadémiánk felnőtt együttese.

Utánpótlás felszerelések kiosztása

Utánpótlás felszerelések kiosztása

2019. jan. 18. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk az alábbi, a jövő hét során megrendezésre kerülő eseményre szeretné felhívni a figyelmet

A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba

A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba

2019. jan. 17.

Amikor az elmúlt év nyarán interjút készítettem Nyakacska Zsolttal, kettős célt fogalmazott meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) újonnan hivatalba lépett ügyvezetője. Megreformálni a női kézilabda-akadémia működését és ehhez biztosítani az anyagi és szakmai alapot.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka

Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka

2019. jan. 17.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

Braun Csenge a szezon végéig Budaörsön is szerepel

Braun Csenge a szezon végéig Budaörsön is szerepel

2019. jan. 17. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk tehetséges fiatal balszélsője, Braun Laura Csenge a szezon végéig Budaörsön szerepel kölcsönben.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat