„ACÉL A SZÍV!”
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Idegenben, a Ferencváros vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, s bár a mieink elsősorban felkészülési meccsnek tekintették a találkozót, azért bíztak abban, hogy fegyelmezett, de felszabadult játékkal képesek lehetnek megnehezíteni ellenfelük dolgát.
A találkozót a fővárosiak kezdték valamivel erősebben, az első két gólt ők szerezték, de kézilabdázóink nem akartak leszakadni, s Horváth, Bulath és Polics találataival tartották egy-kétgólos hátrányukat (4-3). A kapuban Bartulovic jelentkezett több védéssel, de a túloldalon Janurikra sem lehetett panasz, így egészen a játékrész derekáig nem változott a két gárda közti különbség. Ezt Elek Gábor unta meg ekkor, 6-5-ös hazai vezetésnél kért időt, s bár ekkor még volt két támadása a mieinknek az egyenlítésre, két eladott labda, valamint egy kihagyott ziccer után is könnyű gólokat szerzett a Fradi, így a 19. percben Vágó Attila is magához hívta játékosait (10-6). Bár a következő gólt még a mieink jegyezték, a folytatásban sajnos túl sok volt a támadásban elkövetett hiba a Kohász játékában, így a Fradi tovább növelte előnyét, s a szünetre már 16-10-es fórral vonulhatott.
A fordulást követően felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de a mieink magabiztosan használták ki a fővárosiak gyengébb kezdését, s mivel hét perc alatt hat találatot szerezve csökkentették kettővel hátrányukat, Elek Gábor újra időt kért (20-16). A rövid pauza után sajnos ismét elkezdtek hibázgatni kézilabdázóink, s ezt újra gólokkal büntette a házigazda, s a 42. percben Vágó Attila is másodszor kellett, hogy megszakítsa a játékot (23-17). Sajnos ez sem hozta meg a kíván változást, minden dunaújvárosi gólra kettő, de hazai jutott, így a 45. percben harmadik idejét is kikérte a DKKA szakvezetője (27-19). A véghajrához közeledve sem csökkent a dunaújvárosi hibák száma, talán még nőtt is, ráadásul a védekezéssel is akadtak problémái a mieinknek, így a címvédő tovább növelte előnyét, s végül magabiztos, 39-24-es sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
FTC - DKKA 39-24 (16-10)
DKKA: Bartulovic - Kazai, Nick, Bulath 5, Weisheitel 1, Polics 3, Horváth 3. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 2, Farkas 7, Borgyos, Matucza, Krupják-Molnár, Kukucska, Fodor 1, Kiss 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Hasznos tapasztalatok
2015. júl. 31.Nyolcgólos, 36-28-as vereséget szenvedett idei első felkészülési mérkőzésén csapatunk a bajnoki ezüstérmes Győr együttesétől a sportcsarnokban ma délután.
Ketten a válogatottban
2015. júl. 29.Csapatunk két játékosa, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is meghívót kapott női kézilabda válogatottunk keretébe.
Emelkedő csapásszámmal
2015. júl. 27.Kicsivel több, mint két hete készül már az új szezonra együttesünk. Mátéfi Eszter vezetőedző fokozatosan növeli a terhelést a csapat tagjain, de a héten már edzőmérkőzés is vár a lányokra.
Csapatfotózás - VIDEO (DSTV)
2015. júl. 25.Megtartotta szokásos éves csapatfotózását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
Egy szép kapcsolat folytatása
2015. júl. 22.Egyéves megállapodást kötött egymással ma késő délelőtt a Di-Fer Autókereskedés, valamint a csapatunk válogatott játékosa, Triscsuk Krisztina.
2015-16 EHF Kupagyőztes




