„ACÉL A SZÍV!”
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Idegenben, a Ferencváros vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, s bár a mieink elsősorban felkészülési meccsnek tekintették a találkozót, azért bíztak abban, hogy fegyelmezett, de felszabadult játékkal képesek lehetnek megnehezíteni ellenfelük dolgát.
A találkozót a fővárosiak kezdték valamivel erősebben, az első két gólt ők szerezték, de kézilabdázóink nem akartak leszakadni, s Horváth, Bulath és Polics találataival tartották egy-kétgólos hátrányukat (4-3). A kapuban Bartulovic jelentkezett több védéssel, de a túloldalon Janurikra sem lehetett panasz, így egészen a játékrész derekáig nem változott a két gárda közti különbség. Ezt Elek Gábor unta meg ekkor, 6-5-ös hazai vezetésnél kért időt, s bár ekkor még volt két támadása a mieinknek az egyenlítésre, két eladott labda, valamint egy kihagyott ziccer után is könnyű gólokat szerzett a Fradi, így a 19. percben Vágó Attila is magához hívta játékosait (10-6). Bár a következő gólt még a mieink jegyezték, a folytatásban sajnos túl sok volt a támadásban elkövetett hiba a Kohász játékában, így a Fradi tovább növelte előnyét, s a szünetre már 16-10-es fórral vonulhatott.
A fordulást követően felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de a mieink magabiztosan használták ki a fővárosiak gyengébb kezdését, s mivel hét perc alatt hat találatot szerezve csökkentették kettővel hátrányukat, Elek Gábor újra időt kért (20-16). A rövid pauza után sajnos ismét elkezdtek hibázgatni kézilabdázóink, s ezt újra gólokkal büntette a házigazda, s a 42. percben Vágó Attila is másodszor kellett, hogy megszakítsa a játékot (23-17). Sajnos ez sem hozta meg a kíván változást, minden dunaújvárosi gólra kettő, de hazai jutott, így a 45. percben harmadik idejét is kikérte a DKKA szakvezetője (27-19). A véghajrához közeledve sem csökkent a dunaújvárosi hibák száma, talán még nőtt is, ráadásul a védekezéssel is akadtak problémái a mieinknek, így a címvédő tovább növelte előnyét, s végül magabiztos, 39-24-es sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
FTC - DKKA 39-24 (16-10)
DKKA: Bartulovic - Kazai, Nick, Bulath 5, Weisheitel 1, Polics 3, Horváth 3. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 2, Farkas 7, Borgyos, Matucza, Krupják-Molnár, Kukucska, Fodor 1, Kiss 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Kézi Eb.: elúszott az elődöntő
2014. dec. 16.Háromgólos, 23-20-as vereséget szenvedett a magyar női kézilabda válogatott a dánok elleni Európa-bajnoki találkozón. Együttesünk keményen küzdött, de nem volt megoldása az ellenfél speciális játékrendszerére, így nem lehetett esélye a győzelemre.
Véget ért egy szakasz az U-11es korosztály számára
2014. dec. 15. #DKKA utánpótlásVéget ért egy szakasz az U-11es korosztály számára. Befejeződött az őszi fordulók sora. Hat helyszínen 12 mérkőzést játszott le a csapat felemás eredményekkel és tapasztalatokkal.
Végül sima győzelem
2014. dec. 12.Az első félidő még szoros volt, de végül nagyon sima, 37-30-as győzelmet aratott csapatunk az MTK elleni edzőmeccsen. Együttesünk elsősorban védekezésben hibázott sokat a találkozó elején, de a második felvonásban nyújtott jó játékával végül bedarálta ellenfelét.
Kézi Eb.: vereség a spanyoloktól
2014. dec. 12.Elszenvedte első vereségét az Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda válogatott, mely 27-26-ra kapott ki a spanyoloktól. A csoportkör utolsó mérkőzése változatos, nagy küzdelmet hozott, de a véghajrában túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy megnyerjük az összecsapást.
Kézi Eb.: most biztos siker
2014. dec. 10.Könnyed, hatgólos győzelmet aratott a lengyelek elleni Eb-csoportmeccsen a két DKKA-játékossal felálló magyar női kézilabda válogatott. Együttesünk már tíz góllal is vezetett a vb-negyedik ellen, s bár a meccs végére kiengedett, sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.
2015-16 EHF Kupagyőztes




