„ACÉL A SZÍV!”
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Idegenben, a Ferencváros vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, s bár a mieink elsősorban felkészülési meccsnek tekintették a találkozót, azért bíztak abban, hogy fegyelmezett, de felszabadult játékkal képesek lehetnek megnehezíteni ellenfelük dolgát.
A találkozót a fővárosiak kezdték valamivel erősebben, az első két gólt ők szerezték, de kézilabdázóink nem akartak leszakadni, s Horváth, Bulath és Polics találataival tartották egy-kétgólos hátrányukat (4-3). A kapuban Bartulovic jelentkezett több védéssel, de a túloldalon Janurikra sem lehetett panasz, így egészen a játékrész derekáig nem változott a két gárda közti különbség. Ezt Elek Gábor unta meg ekkor, 6-5-ös hazai vezetésnél kért időt, s bár ekkor még volt két támadása a mieinknek az egyenlítésre, két eladott labda, valamint egy kihagyott ziccer után is könnyű gólokat szerzett a Fradi, így a 19. percben Vágó Attila is magához hívta játékosait (10-6). Bár a következő gólt még a mieink jegyezték, a folytatásban sajnos túl sok volt a támadásban elkövetett hiba a Kohász játékában, így a Fradi tovább növelte előnyét, s a szünetre már 16-10-es fórral vonulhatott.
A fordulást követően felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de a mieink magabiztosan használták ki a fővárosiak gyengébb kezdését, s mivel hét perc alatt hat találatot szerezve csökkentették kettővel hátrányukat, Elek Gábor újra időt kért (20-16). A rövid pauza után sajnos ismét elkezdtek hibázgatni kézilabdázóink, s ezt újra gólokkal büntette a házigazda, s a 42. percben Vágó Attila is másodszor kellett, hogy megszakítsa a játékot (23-17). Sajnos ez sem hozta meg a kíván változást, minden dunaújvárosi gólra kettő, de hazai jutott, így a 45. percben harmadik idejét is kikérte a DKKA szakvezetője (27-19). A véghajrához közeledve sem csökkent a dunaújvárosi hibák száma, talán még nőtt is, ráadásul a védekezéssel is akadtak problémái a mieinknek, így a címvédő tovább növelte előnyét, s végül magabiztos, 39-24-es sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
FTC - DKKA 39-24 (16-10)
DKKA: Bartulovic - Kazai, Nick, Bulath 5, Weisheitel 1, Polics 3, Horváth 3. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 2, Farkas 7, Borgyos, Matucza, Krupják-Molnár, Kukucska, Fodor 1, Kiss 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
A maximum kell
2014. okt. 31.Újabb rangadó vár ma este hat órától együttesünkre, mely a Ferencváros csapatával méri össze erejét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A remélhetőleg telt házas összecsapás nagy csatát ígér, melyre a fővárosiak és a mieink is nagyon keményen készülnek.
Felhívás a szurkolóknak!
2014. okt. 28.Nem csak csapatunk, hanem annak vezetése is nagyon készül a Ferencváros elleni péntek esti rangadóra, melyen hazai pályán látjuk vendégül a zöld-fehéreket. A kiemelt fontosságú találkozón változik az eddigi beléptetés, a jegyvásárlás módja is. Felhívás, fontos információkkal!
Megérdemelt győzelem az Érd ellen
2014. okt. 22.Remek védekezésének, valamint Triffa Ágnes bravúros teljesítményének is köszönhetően sima, 24-18 arányú győzelmet aratott együttesünk az Érd elleni rangadón. Minden jó, ha jó a vége, szép volt lányok!
Rangadó Érden
2014. okt. 22.Érdre látogat ma este csapatunk a bajnokság hetedik fordulójában, ahol egy rendkívül keménynek ígérkező mérkőzés vár Mátéfi Eszter tanítványaira, akik azért a pontszerzés reményében vágnak neki az összecsapásnak.
Tesztsiker a Fehérvár ellen
2014. okt. 10.Tízgólos, 30-20 arányú sikerrel zárta a Fehérvár KC elleni edzőmérkőzést ma délután együttesünk, mely a találkozó elején magához ragadta a vezetést, s azt fokozatosan növelve aratott biztos győzelmet a mieinkhez hasonlóan tartalékos fehérváriak ellen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




