„ACÉL A SZÍV!”
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Idegenben, a Ferencváros vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, s bár a mieink elsősorban felkészülési meccsnek tekintették a találkozót, azért bíztak abban, hogy fegyelmezett, de felszabadult játékkal képesek lehetnek megnehezíteni ellenfelük dolgát.
A találkozót a fővárosiak kezdték valamivel erősebben, az első két gólt ők szerezték, de kézilabdázóink nem akartak leszakadni, s Horváth, Bulath és Polics találataival tartották egy-kétgólos hátrányukat (4-3). A kapuban Bartulovic jelentkezett több védéssel, de a túloldalon Janurikra sem lehetett panasz, így egészen a játékrész derekáig nem változott a két gárda közti különbség. Ezt Elek Gábor unta meg ekkor, 6-5-ös hazai vezetésnél kért időt, s bár ekkor még volt két támadása a mieinknek az egyenlítésre, két eladott labda, valamint egy kihagyott ziccer után is könnyű gólokat szerzett a Fradi, így a 19. percben Vágó Attila is magához hívta játékosait (10-6). Bár a következő gólt még a mieink jegyezték, a folytatásban sajnos túl sok volt a támadásban elkövetett hiba a Kohász játékában, így a Fradi tovább növelte előnyét, s a szünetre már 16-10-es fórral vonulhatott.
A fordulást követően felváltva szerezték góljaikat a csapatok, de a mieink magabiztosan használták ki a fővárosiak gyengébb kezdését, s mivel hét perc alatt hat találatot szerezve csökkentették kettővel hátrányukat, Elek Gábor újra időt kért (20-16). A rövid pauza után sajnos ismét elkezdtek hibázgatni kézilabdázóink, s ezt újra gólokkal büntette a házigazda, s a 42. percben Vágó Attila is másodszor kellett, hogy megszakítsa a játékot (23-17). Sajnos ez sem hozta meg a kíván változást, minden dunaújvárosi gólra kettő, de hazai jutott, így a 45. percben harmadik idejét is kikérte a DKKA szakvezetője (27-19). A véghajrához közeledve sem csökkent a dunaújvárosi hibák száma, talán még nőtt is, ráadásul a védekezéssel is akadtak problémái a mieinknek, így a címvédő tovább növelte előnyét, s végül magabiztos, 39-24-es sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
FTC - DKKA 39-24 (16-10)
DKKA: Bartulovic - Kazai, Nick, Bulath 5, Weisheitel 1, Polics 3, Horváth 3. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 2, Farkas 7, Borgyos, Matucza, Krupják-Molnár, Kukucska, Fodor 1, Kiss 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Lányok a PADLÁS-on
2014. jan. 16. #DKKA utánpótlásRendhagyó közös programmal dobta fel az utánpótlás játékosok dolgos mindennapjait akadémiánk vezetősége, ugyanis kedden este a Bartók Kamaraszínházban jártak fiataljaink.
Eddig szép a tavasz
2014. jan. 15.Kiválóan szerepel a bajnoki alapszakasz második felében együttesünk, mely mindhárom tavaszi mérkőzését sikerrel vette. Mátéfi Eszter vezetőedző szerint a jó teljesítmények mellett ezt remek csapategységének is köszönheti a Kohász csapata.
Kiütés - örömjátékkal
2014. jan. 11.Remek teljesítményt nyújtott a Debrecen elleni mérkőzésen is együttesünk, mely kiváló védekezésével, s gólerős támadójátékával zilálta szét ellenfelét a két gárda ma esti összecsapásán, melyet végül simán, 32-21-re nyertek Mátéfi Eszter tanítványai.
Csak a győzelem számít
2014. jan. 10.Újabb fontos bajnoki mérkőzés vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától a hatodikhelyezett Debrecen gárdáját fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieinket fűtheti a visszavágás vágya is, ám legfontosabb feladatuk a két bajnoki pont megszerzése lesz.
Heti program az utánpótlásnál
2014. jan. 08. #DKKA utánpótlásNégy utánpótlás csapatunk is pályára lép az előttük álló napokban. Serdülő együtteseink közül az egyikre könnyű, a másikra igen nehéz mérkőzés vár, míg ifjúsági és junior csapataink a Debrecen hasonló korosztályú gárdáival játszanak hétvégén, hazai környezetben.
2015-16 EHF Kupagyőztes




