„ACÉL A SZÍV!”
Fontos pontokra hajtunk
Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.
Negyven percig kiválóan helyt állt a Fradi elleni fővárosi találkozón akadémiánk felnőtt együttese, mely nem titkoltan felkészülési mérkőzésnek tekintette a címvédő elleni előző heti csatát. A mieink célja ugyanis az volt, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló lényegesen fontosabb mérkőzésre, melyet szombaton délután öt órától vívnak meg hazai környezetben az Érd ellen.
Együttesünk hétvégi vetélytársa tizenkilenc lejátszott találkozót követően négy győzelemmel és tizenöt vereséggel, nyolc pontot gyűjtve áll a bajnoki tabella tizenkettedik helyén, s mivel a két gárda Érden lejátszott összecsapásán a mieink örülhettek 29-26-os győzelemnek, ezért most sem lehet más célja csapatunknak, mint a két bajnoki pont megszerzése.
Tisztában van ezzel vezetőedzőnk, Vágó Attila is, aki nem számít sétagaloppra a szombati találkozón, ám mint azt elárulta, hazai pályán csak és kizárólag a győzelemmel lennének elégedettek a mérkőzést követően.
– Természetesen a két pont itthon tartása a célunk, mert most olyan ellenfelek jönnek, akik a középmezőnyhöz tartoznak, s ellenük be kell gyűjtenünk a bajnoki pontokat. Nem szabad lebecsülni az érdi csapatot, a kezdősora kimondottan erős, van benne volt válogatott, BL-győztes, tehetséges fiatal, szóval a kezdőjük komoly, viszont az is látszik, hogy utána már nem olyan nagy a merítési lehetőségük. Nagyon oda kell figyelnünk, jól cselező játékosaik vannak, erős a beálló játékuk, a szélsőik is jól indulnak, szóval ezekre fel is hívtam a csapat figyelmét. Bízom abban, hogy keményen állunk bele a csatába, rendben lesz a védekezésünk, s ebből azt a tempót tudjuk játszani, amit kell, akkor be tudjuk őket darálni, kell a győzelem.
További hírek
Sikeres tehetséggondozási pályázat
2019. júl. 16. #DKKA utánpótlásA DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. sikeresen pályázott a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.
Szurkolói ankét a Campusban
2019. júl. 10.A Campus étteremben került sor ma arra a szurkolói ankétra, melyen a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, az új játékosokról, az utánpótlásról, az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról számolt be akadémiánk és a város vezetése.
Braun Csenge ezüstérmesként tért haza
2019. júl. 10.Második helyen végzett a lengyelországi Európa-bajnokságon a Braun Laura Csengével felálló magyar strandkézilabda válogatott, e kapcsán kérdeztük fiatal játékosunkat.
Ismét munkában a DKKA felnőtt csapata
2019. júl. 08.Megkezdte nyári felkészülését a 2019/2020-as szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt csapata, mely jövő hét pénteken már felkészülési mérkőzésen is pályára lép.
Felkészülési menetrend
2019. jún. 24.Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.