„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.
  • Facebook

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

Az Érd elleni hazai győzelem után idegenben, a fővárosi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma délután négy órától az MTK Budapest ellen. A két gárda az idei szezonban rendre szoros meccseket vívott egymással, s erre számított ezúttal is vezetőedzőnk, Vágó Attila, aki persze abban is reménykedett, hogy a szoros csata végén ismét a mieink örülhetnek majd a sikernek.

A mérkőzés úgy is kezdődött, ahogy az sejthető volt, gyorsan egymásnak estek a felek, s mivel a védekezés egyik gárdának sem volt erőssége ekkor, felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a 17. percben már 9-9-es állást mutatott az eredményjelző. Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink támadójátékában, s mivel az elrontott akciók után a házigazdák többször átlőtték a dunaújvárosi falat, a 23. percben négy góllal, 15-11-re meglépett a házigazda. A játékrész hajrájában sem sokat javult a mieink helyzete, így hiába Farkas, Nick és Bulath találatai, a fővárosiak tartották fórjukat, s 19-15-ös előnnyel vonulhattak a pihenőre.

A térfélcsere után elsősorban a védekezésben kellett javulnia az akadémistáknak ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe, ám a vendéglátók nem nagyon adtak esélyt a mieinknek a felzárkózásra sőt, a 37. percben már 24-17-re vezetett a kék-fehér alakulat. A fővárosiak az 50. percig őrizték hat-hétgólos előnyüket, s bár együttesünk a hajrában mindent elkövetett azért, hogy pontot szerezzen, csak megközelíteni sikerült a hazaiakat, az egyenlítés nem jött össze, így az MTK végül 32-30-as sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.

 

MTK Budapest - DKKA 32-30 (19-15)

Gólszerzőink: Farkas 10, Szalai 4, Bulath 3, Kazai 3, Weisheitel 3, Horváth 3, Nick 2, Polics 1, Mrmolja 1.

 

További hírek

Bravúrok hete

Bravúrok hete

2022. már. 09. #DKKA utánpótlás

Kiváló eredmények az utánpótlásban.

Négyes döntőben a Kohász

Négyes döntőben a Kohász

2022. már. 09.

Remek második félidei játékának köszönhetően aratott hatgólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Cél a négyes döntő

Cél a négyes döntő

2022. már. 08.

Békéscsabán, a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára felnőtt együttesünk szerdán este hat órától.

Defeat in Vác

Kár az első félidőért

2022. feb. 25.

A szünetig komoly hátrányba került, s bár a második felvonásban ismét nagyot küzdött, nem tudott pontot szerezni Vácon akadémiánk felnőtt együttese.

Nem feltett kézzel lépünk pályára

Nem feltett kézzel lépünk pályára

2022. feb. 24.

A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat