„ACÉL A SZÍV!”
Teher nélkül játszhatunk
A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
A sereghajtó Vasas elleni biztos győzelem után lényegesen nehezebb feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat következőfordulójában, ugyanis szombaton délután háromnegyed öttől a Rába partján, bajnokságban éllovas Győri Audi ETO KC vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink. Az összecsapás esélyesének egyértelműen a bajnoki címre hajtó zöld-fehérek számítanak, s mivel a két évvel ezelőtti bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a gólkülönbség dönti el a Győr és a Fradi párharcát a bajnoki aranyéremért vívott párharcban, ezért minden bizonnyal egy éles, rendkívül motivált ETO-ra számíthatnak játékosaink a szombat délutáni mérkőzésen.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltartott kezekkel vágnának neki az összecsapásnak, s bár már egy szorosabb eredmény is komoly meglepetést jelentene, kézilabdázóink számára, Vágó Attila vezetőedző szerint ezúttal minden teher nélkül léphet pályára csapatunk a világ egyik legjobb csapatának otthonában.
– Nyilván mások a két csapat lehetőségei és célkitűzései a bajnokságban, de én úgy gondolom, hogy nekünk egy felszabadult játékot kell nyújtanunk, mert tényleg semmi teher nincsen rajtunk. Szeretnék játéklehetőséget adni mindenkinek, a fiataloknak is, hogy minél többet legyenek a pályán, ráadásul közvetíti a mérkőzést a televízió is. Ez egy jó felkészülés lesz a Magyar Kupára, ahol hasonló miliőben játszunk majd a győriek ellen.
További hírek
DKKA - FTC hasznos szurkolói információk
2020. feb. 07.Előzetes jegyértékesítés és szurkolói busz az FTC elleni szekszárdi mérkőzés kapcsán.
A Siófok már nagy falat volt
2020. feb. 06.Nem tudta megnehezíteni akadéminák felnőtt csapata a házigazda Siófok dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.
Parádés győzelem
2020. feb. 05.Remek játékkal aratott 28-26-os sikert az Érd vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.
Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán
2020. feb. 05. #DKKA utánpótlásHosszú hagyománya van már a debreceni kézilabdakupának, ahol lány és fiú csapatok részvételével tizenkét helyszínen közel 1500 gyerek pattogtatta a labdát.
Erőltetett menet
2020. feb. 04.Két nap alatt két nagyon kemény bajnoki találkozó vár akadémiánk felnőtt együttesére.