„ACÉL A SZÍV!”
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
A 2021/2022-es bajnoki szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától. Vágó Attila gárdája a Kisvárda csapatát látta vendégül, nem titkoltan győzelmi reményekkel, hiszen egy minimum négygólos siker esetén a mieink megelőzték volna mai ellenfelüket a bajnoki tabellán.
Szomorkás szezonzáró
Az összecsapás azonban nemcsak ezért volt fontos a dunaújvárosi drukkerek számára, hanem azért is, mert ezen a találkozón búcsúzott a hazai közönségtől Bulath Anita, aki a szezon végén befejezi játékos pályafutását. A mérkőzést megelőzően búcsúztatta együttesünk vezetése a távozó játékosokat, Jana Sustkovát, Dominika Mrmolját, Hlogyik Petrát, Horváth Grétát és Polics Tímeát, akik máshol folytatják pályafutásukat. Szintén a találkozó előtt emlékeztek meg a héten elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébetről, az 1965-ben világbajnoki aranyérmet szerző magyar női kézilabda válogatott csapatkapitányától.
Maga a mérkőzés viszont nem kezdődött túl jól a mieink számára, mert az első két gólt a vendégek szerezték, s Szalai szépítő találatára is gyorsan válaszoltak (1-3). A folytatásra egyre inkább felpörgött a Kohász is, mely a 8. percben utolérte ellenfelét sőt, Weisheitel találatával a vezetést is magához ragadta a 9. perc elején (5-4). Ezúttal a Kisvárdán volt az egyenlítés sora, s ezt kétszer is megtették a vendégek, de közben egyre több hiba csúszott mindkét oldalon a játékba, így a 19. percben még mindig csak 6-6-os állást mutatott az eredményjelző. Időt is kért Vágó Attila, mert ugyan a védekezés rendben volt, támadásban csak nem akartak sikerülni a befejezések. A rövid pauza után üres kapus góllal vette vissza a fórt a Kisvárda, s bár a mieink 8-8-ig egalizálni tudtak, a véghajrában ismét meglépett kettővel a Kisvárda, mely a félidei szünetre 11-9-es vezetéssel vonulhatott.
Saskia Weisheitelen igazán semmi nem múlt; 6 lövésből 6 góllal zárta a találkozót.
Elsősorban támadásban kellett előrébb lépnie a fordulás után együttesünknek ahhoz, hogy megszerezze a remélt két bajnoki pontot, ám a második harminc perc eleje sem alakult jól, mert az első találatot a Kisvárda szerezte, mely egészen a 40. percig tartotta két-háromgólos előnyét úgy, hogy sajnos Bulath Anita és Farkas Johanna is elhibázott egy-egy hétméterest (13-15). Kézilabdázóink továbbra sem játszottak tökéletesen, főleg támadásban volt több a bizonytalanság, de óriásit küzdöttek, 17-nél utolérték ellenfelüket, s bár a vendégek rendre visszavették a vezetést, a mieink végig ott loholtak a nyomukban (22-22). A véghajrához közeledve egy kivédekezett kisvárdai támadást követően Farkas már a Kohászt juttatta előnyhöz, de hiába vezetett még az 58. percben is 25-24-re együttesünk, előbb Karnik, majd Dombi szerzett fontos gólt, miközben a túloldalon kimaradtak a helyzetek, így hiába jött be az utolsó másodpercekre még egy szabaddobás erejéig Bulath Anita is a pályára, már nem sikerült kapuba találnia az akadémistáknak, így a Kisvárda 26-25-ös sikerével ért véget a találkozó. Ez egyben azt is jelentette, hogy a DKKA végül a bajnoki tabella kilencedik helyén fejezte be az idei szezon küzdelmeit.
DKKA - Kisvárdai KC 25-26 (9-11)
DKKA: Bartulovic - Horváth 2, Polics, Farkas 4, Weisheitel 6, Szalai 6, Kazai 3. Csere: Wéninger (kapus) 1, Borgyos 3, Krupják-Molnár, Kukucska, Matucza, Nick. Vezetőedző: Vágó Attila.
Hazai búcsú a legendától
Az összecsapás lefújása után természetesen a búcsúzó Bulath Anita kapta meg a főszerepet, hiszen egy rendkívül eredményes és hosszú pályafutás ér véget az idei szezon végén (a Magyar Kupa négyes döntőjében még pályára léphet együttesünk kiválósága). Távolról, videóban üzentek Anitának egykori játékostársai, így a Viborg legendája, Rikke Skov, a szintén volt dán válogatott Susanne Wilbek, a horvát Miranda Tatari, a francia Cleopatre Darleux, volt edzője, a DVSC tiszteletbeli elnöke, Köstner Vilmos, a Telekom Veszprém pályaedzője, Gulyás Péter, valamint Triffa Ágnes, aki Bulath Anitával együtt ünnepelhette felnőtt együttesünk EHF Kupa győzelmét 2016-ban.
Ezen a meccs ezúttal nem az eredmény miatt marad emlékezetes a dunaújvárosi szurkolók számára
Ezt követően Zsiga Gyula, az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója, Vertig Csaba, a DKKA ügyvezetője, Gurics Attila csapatmenedzser, Szalai Babett, együttesünk csapatkapitánya, Anita nevelőedzője, Czagler Katalin, valamint Pergel István edző is köszöntötte a búcsúzó legendát, majd kiválóságunk elcsukló hangon köszönte meg szüleinek, edzőinek, csapattársainak, és az érte szurkolóknak az együtt töltött éveket. A DKKA vezetői nemcsak elbúcsúztak Anitától, hanem visszavonultatták az általa viselt 20-as számú mezt is, melyet a jövőben senki nem viselhet Dunaújvárosban. Véget ért tehát egy szép, tartalmas fejezet Anita életében, jár érte az óriási köszönet, s természetesen bízunk abban, hogy akadémiánk szakmai igazgatójaként hasonlóan sikeres esztendőket tölthetünk el együtt.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.