„ACÉL A SZÍV!”
A bronzért játszhatunk a kupában
Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
A sorozat címvédője, a Győri Audi ETO KC ellen lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa elődöntőjében ma este negyed héttől. A meccs és a továbbjutás esélyesének egyértelműen a győriek számítottak, ám kézilabdázóink bátran kezdtek, s Weisheitel és Polics góljaival hamar elléptek 2-0-ra. Sajnos a bajnok gyorsa rálépett a gázpedálra, s miközben a mieink nem találták a zöld-fehér védekezés ellenszerét, sorozatban hét alkalommal is bevették Bartulovic kapuját, így a 11. percben már 7-2-re vezetett az ETO. Bár Polics megtörte a mieink hosszabb gólcsendjét, a következő két találatot is a Rába-parti alakulat szerezte, így a 14. percben már időt kellett kérnie Vágó Attilának (9-3).
Vezetőedzőnk gyakorlatilag sort is cserélt, már ekkor igyekezett lehetőséget adni mindenkinek a játékra, ám ez még inkább visszavetette a mieink támadójátékát, így még a 19. percben is csak három lőtt gólnál jártak kézilabdázóink (12-3). A félidő utolsó tíz percében újra bátrabban és szerencsére egyre eredményesebben játszottak az akadémisták, akik Krupják-Molnár és Borgyos révén igyekeztek tartani a lépést ellenfelükkel, ám a győriek magabiztosan tartották fórjukat, s a szünetre 18-9-es fórral vonulhattak.
A második felvonás túl sok izgalmat már nem tartogatott, ám mivel a Győr védekezése továbbra is feszes volt, míg a mieink továbbra is többet hibáztak a kelleténél, tovább nőtt a két gárda közti különbség (25-11). Jött is az újabb dunaújvárosi időkérés, ám továbbra is sok volt az eladott labda kézilabdázóinknál, s bár akadtak azért fellángolásaink, az ETO nem lassított, s tovább növelve előnyét, nagyon sima, 39-18-as győzelemmel jutott be a kupa döntőjébe. A fináléban az ETO a Ferencvárossal játszhat az aranyéremért, míg a mieink az ellen a Siófok ellen bizonyítanak a délutáni három órakor kezdődő bronzmeccsen, mely csak büntetőkkel maradt alul a fővárosi zöld-fehérekkel szemben.
Győri Audi ETO KC - DKKA 39-18 (18-9)
DKKA: Bartulovic - Horváth, Polics 3, Weisheitel 1, Nick, Matucza 4, Szalai. Csere: Wéninger (kapus), Farkas 1, Kazai, Kukucska 1, Mrmolja, Fodor 1, Krupják-Molnár 4, Borgyos 3, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Vácra látogatunk!
2021. jan. 29.Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.
Ez nem a mi napunk volt
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlásHárom mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.
Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás16.45-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő II. osztályú bajnokságból. Kövessük a lányokat együtt és szurkoljunk nekik a képernyőn keresztül is!
Ez igen! Győzelem az MTK ellen!
2021. jan. 27.Fantasztikus második félidei játékkal arattunk bravúros, 31-28-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin!
Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)
2021. jan. 27.Élő közvetítésünk a felnőtt bajnoki mérkőzésről 17 órakor kezdődik.
2015-16 EHF Kupagyőztes




