„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Negyedik hely a kupában

2022. máj. 29.
  • Facebook

Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.

A Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérőzésén lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese a debreceni Főnix Csarnokban ma délután négy órától. Együttesünk ellenfele az a Siófok volt, mely az elődöntőben csak büntetőkkel szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ugyanakkor a mieink célja az volt, hogy a tegnapinál lényegesen erőszakosabb és pontosabb játékot nyújtva, győzelemmel és kupabronzzal zárják a 2021/2022-es szezont.

Kézilabdázóink ennek szellemében is vágtak neki a meccsnek, Szalai duplájával már a második percben két góllal vezettek. A folytatás több rohanást és hibát is hozott, s bár a siófokiak megtörték gólcsendjüket, s több alkalommal is bevették Bartulovic kapuját, a mieink Szalai és Farkas találataival tartották egy-kétgólos előnyüket (3-5). Akadémistáink lendületét Nick kiállítása törte meg, két hibánkat is góllal büntette az ellenfél, s bár 6-5-nél még visszavettük az előnyt, ismét egalizált a Balaton-parti egylet, majd a 16. perc legvégén a vezetést is átvette (8-6).

Látványosan megakadtak sajnos kézilabdázóink, támadásban és védekezésben sem ment igazán a játék, így a nyolcadik siófoki gól után már muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának. Sajnos még ebből is rosszul jöttünk ki, mert rögtönk a pauza után elcseréltük magunkat, így jöhetett egy újabb emberhátrány, de Farkas és Krupják-Molnár révén így is sikerült egyenlíteni (8-8). Polics második és Weisheitel első kiállítását is újabb két-két góllal büntette a Siófok, s bár közben Siriánt is kiállították, túl sok volt a hiba ahhoz, hogy legyen esély az egyenlítésre, így a szünetre a Siófok vonulhatott 13-11-es vezetéssel.

A térfélcsere után elsősorban támadójátékban kellett előrébb lépnie együttesünknek ahhoz, hogy legyen esélye a harmadik hely megszerzésére, ám mi két elrontott támadással, míg az ellenfél két góllal kezdte a félidőt, így a meccsen először néggyel meglépett a siófoki alakulat (15-11). Hiába törte meg Farkas a gólcsendünket, egyik kapu előtt sem volt meg a határozottság, így 17-12-nél újra magához kellett hívnia játékosait Vágó Attilának a 38. percben. Kazai egy gyönyörű kínai figurával, Szalai egy eredményes betöréssel hozta vissza háromra az akadémistákat, de Borgyos kiállítása alatt Böhme sorozatban három alkalommal is gyors gólt lőhetett, így a 41. percben már hattal ment a Siófok (20-14).

Jött is azonnal az újabb időkérés, s ezzel sikerült is valamelyest megtörni a Siófok lendületét, ám hiába talált kapuba Weisheitel, Krupják-Molnár és Szalai is, a Balaton partiak továbbra is tartották négy-ötgólos előnyüket az 50. perchez érve (23-18). Nagy hajrá kellett volna a mieinktől ahhoz, hogy legyenek izgalmak az utolsó percekre, ám Uros Bregar együttese magabiztosan tartotta sőt, még növelte is előnyét, s végül 27-20-as győzelemmel szerezte meg a Magyar Kupa idei kiírásának harmadik helyét.

 

Siófok KC - DKKA 27-20 (13-11)

DKKA: Bartulovic - Kukucska, Borgyos 1, Farkas 7, Weisheitel 2, Szalai 7, Kazai 1. Csere: Wéninger (kapus), Nick, Matucza, Polics, Krupják-Molnár 2. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

No offense, actually

Támadásban nem ment a Kohásznak

2023. feb. 18.

Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Itthon javíthatnak akadémistáink

Itthon javíthatnak akadémistáink

2023. feb. 17.

Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Eliminated from the Cup

Debreceni továbbjutás a kupában

2023. feb. 15.

Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Kupacsata előtt az akadémisták

Kupacsata előtt az akadémisták

2023. feb. 14.

Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A bad first half decided it all

Kár az első félidőért

2023. feb. 11.

Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat