„ACÉL A SZÍV!”
Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja
A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.
Újabb átlövővel erősítette meg 2022/2023-as játékoskeretét akadémiánk felnőtt együttese, mely megegyezett Horváth Petrával abban, hogy a 25 éves balátlövő Dunaújvárosban folytassa pályafutását. A remek adottságokkal bíró kézilabdázó Győrben töltötte utánpótlás évei nagyobbik részét, 2015-ben a Mosonmagyaróvár együtteséhez szerződött, s itt mutatkozott be a felnőtt élvonalban is.A következő években hol az ETO, hol a Mosonmagyaróvár csapataiban szerepelt, majd 2017-ben Szombathelyre szerződött, ahol hamar alapemberévé vált az akkor még NB I/B-ben játszó gárdának. A szombathelyiek 2019-ben jutottak fel az élvonalba, ahová Petra is követte őket, első teljes NB I-es szezonjában 18 meccsen 38 gólt szerzett, míg tavalyelőtt és a közelmúltban véget ért szezonban is 65-65 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját.
Horváth Petrára talán drukkereink is emlékeznek, mert a két csapat dunaújvárosi bajnokiján remek játékkal, hat góllal szomorította a mieinket, igaz, végül ez sem ért akkor pontszerzést együttesének.Klubunk vezetése természetesen abban bízik, hogy Petra a DKKA-nál is tovább fejlődik, s jó játékkal,
gólokkal segíti hozzá akadémiánk felnőtt együttesét céljai eléréséhez.
borítókép forrása: szombathelyikezilabda.hu
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.