„ACÉL A SZÍV!”
Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja
A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.
Újabb átlövővel erősítette meg 2022/2023-as játékoskeretét akadémiánk felnőtt együttese, mely megegyezett Horváth Petrával abban, hogy a 25 éves balátlövő Dunaújvárosban folytassa pályafutását. A remek adottságokkal bíró kézilabdázó Győrben töltötte utánpótlás évei nagyobbik részét, 2015-ben a Mosonmagyaróvár együtteséhez szerződött, s itt mutatkozott be a felnőtt élvonalban is.A következő években hol az ETO, hol a Mosonmagyaróvár csapataiban szerepelt, majd 2017-ben Szombathelyre szerződött, ahol hamar alapemberévé vált az akkor még NB I/B-ben játszó gárdának. A szombathelyiek 2019-ben jutottak fel az élvonalba, ahová Petra is követte őket, első teljes NB I-es szezonjában 18 meccsen 38 gólt szerzett, míg tavalyelőtt és a közelmúltban véget ért szezonban is 65-65 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját.
Horváth Petrára talán drukkereink is emlékeznek, mert a két csapat dunaújvárosi bajnokiján remek játékkal, hat góllal szomorította a mieinket, igaz, végül ez sem ért akkor pontszerzést együttesének.Klubunk vezetése természetesen abban bízik, hogy Petra a DKKA-nál is tovább fejlődik, s jó játékkal,
gólokkal segíti hozzá akadémiánk felnőtt együttesét céljai eléréséhez.
borítókép forrása: szombathelyikezilabda.hu
További hírek
Vissza a győzelem útjára, újabb két pont a zsebben!
2021. nov. 06.Izgalmas találkozón, elsősorban jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel aratott 25-23-as sikert csapatunk az MTK elleni hazai bajnokin.
Fontos meccs vár a felnőttekre
2021. nov. 05.Nehéz csata, küzdelmes mérkőzés előtt áll akadémiánk felnőtt együttese, mely az MTK elleni hazai rangadóval folytatja a bajnokságot.
Az Üstökös Kupán vettek részt fiataljaink
2021. nov. 01. #DKKA utánpótlásNégy korosztályban is indított csapatot a DKKA az utánpótlás kézilabdatornán.
Pontokkal tértünk haza Érdről
2021. okt. 29.Keményen meg kellett küzdeni érte, de megvan várva várt győzelem csapatunk számára!
Van honnan erőt meríteni!
2021. okt. 28.Érden térhet vissza a győzelem útjára akadémiánk felnőtt együttese az élvonalbeli bajnokság hatodik fordulójában.