„ACÉL A SZÍV!”
Wéninger Alexa kölcsönben folytatja
A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese nemrégiben azzal a szándékkal kereste fel csapatunkat, hogy kölcsönvenné kapusunkat a következő idényre, ugyanis elsőszámú kapuvédőjükre, a korábban négy idényt is Akadémiánkon nevelkedő Németh Katára sérülés miatt sajnos hosszabb ideig nem számíthat a Bohus Beáta vezette csapat.
Az NB I-es tagságot sikeresen kivívó egyesületnek így szükségessé vált erősítés után keresnie. Akadémiánk örömmel vette a NEKA megkeresését, és a játékossal történt egyeztetés után minden akadály elhárult az elől, hogy tehetséges „hetméteresölőnk” egy szezon erejéig Balatonboglárra tegye át a székhelyét.
Alexa kiváló teljesítményt nyújtott a szezonban, kiélezett meccseken akár csereként beállva is képes volt új erőt adni a pályán lévőknek és fontos védéseivel ponthoz, illetve pontokhoz segítette csapatunkat. Nem titok, számára is kiváló lehetőség ez, hiszen bár közel huszonöt életévével abszolút nem számít idősnek, megszerzett rutinja és NB I-es tapasztalata sokat érhet egy alapvetően fiatal játékosokra építő gárda tagjaként.
"Örültem a megkeresésnek, mivel lesz lehetőségem minél többet kapuban lenni és játszani, ami a DKKA-nál nem lett volna biztos, hiszen két remek és tapasztalt kapus van a jövő évi keretben. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert nagyon megszerettem a csapatot, de úgy éreztem erre a hívásra nem mondhatok nemet. Sok sikert kívánok a Lányoknak és az egész DKKA-nak az elkövetkezendő szezonra és remélem lesz még lehetőségem Dunaújvárosban játszani" - nyilatkozta Wéninger Alexa az előtte álló kihívásról.
Természetesen ahogy Alexa is célzott rá, mi sem maradunk kiváló kapuvédők nélkül, hiszen nemrégiben nyilvánossá vált, hogy a DKKA-val EHF Kupát nyerő Oguntoye Viktória visszatér Dunaújvárosba, illetve a szezonban szintén ihletett formában játszó horvát kapus, Gabrijela Bartulović is a keret tagja marad, így két felnőtt kapussal vágunk neki a következő bajnoki kiírás küzdelmeinek.
További hírek
Vácra látogatunk!
2021. jan. 29.Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.
Ez nem a mi napunk volt
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlásHárom mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.
Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)
2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás16.45-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő II. osztályú bajnokságból. Kövessük a lányokat együtt és szurkoljunk nekik a képernyőn keresztül is!
Ez igen! Győzelem az MTK ellen!
2021. jan. 27.Fantasztikus második félidei játékkal arattunk bravúros, 31-28-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin!
Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)
2021. jan. 27.Élő közvetítésünk a felnőtt bajnoki mérkőzésről 17 órakor kezdődik.