„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hazai pályán kezdjük a szezont

2022. júl. 05.
  • Facebook

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2022/2023-as bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fordulók ellenfelei.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a következő bajnoki kiírás menetrendjét, mely alapján a Békéscsaba látogat a szezonkezdetre hozzánk, majd Fehérváron folytatjuk a sorozat küzdelmeit szeptember első két hetében. Az őszi ls a tavaszi szezon is hivatalosan a DVSC elleni találkozóval ér véget, február elején Dunaújvárosban, míg május végén Debrecenben mérik össze tudásukat a felek.

Fontos, hogy a megjelölt időpontok egyelőre mindössze a versenyhétvégéket jelzik, ennélfogva csak tájékoztató jellegűek. A feleknek augusztus elejéig kell egyességre jutniuk az egyes találkozók pontos rendezési napját és kezdési időpontját illetően.

 

Az előzetes erőviszonyokat ismerve talán kijelenthető, hogy az őszi szezon második fele igérkezik keményebbnek csapatunk számára

 

A DKKA 2022/2023-as bajnoki sorsolása

2022. 09. 04. DKKA - ENKSE Békéscsaba
2022. 09. 11. Alba FKC - DKKA
2022. 09. 24. DKKA - MTK Budapest
2022. 10. 16. Mosonmagyaróvári KC - DKKA
2022. 10. 22. DKKA - Budaörs Handball
2022. 12. 11. Érd NK - DKKA
2022. 12. 18. DKKA - Siófok KC
2022. 12. 22. Váci NKSE - DKKA
2022. 12. 30. DKKA - NEKA
2023. 01. 15. Győri ETO KC - DKKA
2023. 01. 22. DKKA - FTC
2023. 01. 29. Kisvárdai KC - DKKA
2023. 02. 05. DKKA - DVSC
2023. 02. 12. Békéscsaba - DKKA
2023. 02. 19. DKKA - Alba FKC
2023. 02. 26. MTK Budapest - DKKA
2023. 03. 12. DKKA - Mosonmagyaróvári KC
2023. 03. 19. Budaörs Handball - DKKA
2023. 03. 26. DKKA - Érd NK
2023. 04. 01. Siófok KC - DKKA
2023. 04. 16. DKKA - Váci NKSE
2023. 04. 30. NEKA - DKKA
2023. 05. 07. DKKA - Győri ETO KC
2023. 05. 14. FTC - DKKA
2023. 05. 21. DKKA - Kisvárdai KC
2023. 05. 28. DVSC - DKKA

A teljes sorsolás elérhető az MKSZ weboldalán: ITT

 

 

További hírek

Nagyszerű fiatalok!

Nagyszerű fiatalok!

2021. nov. 22. #DKKA utánpótlás

Újabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.

Csak harminc percig volt meg a lendület

Csak harminc percig volt meg a lendület

2021. nov. 17.

Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.

Debreceni évzáró előtt

Debreceni évzáró előtt

2021. nov. 16.

A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

2021. nov. 16.

A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.

Vegyes eredmények az utánpótlásban

Vegyes eredmények az utánpótlásban

2021. nov. 15. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat