„ACÉL A SZÍV!”
A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél
Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.
Mint ismert, korábbi ügyvezetőnk, Vertig Csaba kinevezése 2022. június 30-án lejárt, és saját döntésének köszönhetően átadta ezt a tisztséget. Ennek értelmében Július 1-től - új titulussal kiegészülve - Horváth Tibor vállalta az Akadémia vezetését, míg Vertig Csaba operatív igazgatóként dolgozik tovább az egyesület kötelékében. Bulath Anita, szakmai igazgatóval kiegészülve ők együttesen koordinálják majd a munkát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémián.
Horváth Tibor megnyitó beszédében külön köszönetet mondott a város vezetésének az elmúlt két-három hónapban nyújtott segítségért, amely fontos volt, hogy a klub elnyerje a licenszet a következő szezonra.
Az érkező játékosokat az előző szezon végén már bemutattuk, illetve szó esett a DVSC csapatával szorosra fűzött szakmai kapcsolatról is. Ennek jegyében Borgyos Panna, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca mellett egy újabb cívisvárosból érkező, utánpótláskorú fiatalt köszönthetünk Lakatos Petra személyében Akadémiánkon, aki a felnőtt együttessel készül majd. Vele ellentétes utat járt be a DKKA-ban tavaly már a felnőttek közt is bemutatkozó Kiss Csenge, aki az együttműködésnek köszönhetően a DVSC Akadémiájára került át.
Nem csak a játékoskeretben történt azonban változás, hanem a szakmai stábban is. Vágó Attilával csapatunk közös megegyezéssel szerződést bontott. Akadémiánk ezúton is köszöni az elmúlt két szezon során végzett odaadó munkájukat és természetesen a jövőben sok sikert kívánunk a szakvezetőnek. Felnőtt csapatunk szakmai vezetését a jövőben Rapatyi Tamás látja el, akivel 2+1 éves szerződést kötöttünk, a kapusedzői feladatokért pedig Perger Zsolt felel majd a 2022/23-as szezonban. A DKKA szurkolóinak minden bizonnyal egyikőjüket sem kell bemutatni, hiszen Rapatyi Tamás már a DKKA alapításakor is vállalt nálunk edzői feladatokat, ő Veszprémből érkezik, míg Perger Zsolt személyében ugyancsak egy visszatérő kollégát köszönthetünk, aki a NEKA együttesénél töltötte az elmúlt két szezont. Horváth Tibor erőnléti edzőként úgymond „másodállásban” továbbra is a felnőtt csapat mellett tevékenykedik, de maradt az egyesület kötelékében gyúrónk, Sipos Lajos is. Rapatyi Tamásék szakmai munkáját a jövőben Törő Szabolcs fogja segíteni, rá emellett természetesen az utánpótlásképzésben is komoly szerep hárul.
Távozik klubunktól Kovács István, utánpótlás szakmai igazgató, illetve az ifjúsági csapat edzője, aki külföldről kapott visszautasíthatatlan ajánlatot. Bár az ő pótlása nem egyszerű feladat, ügyvezetőnk kiemelte, jól haladnak az egyeztetések, és hamarosan be tudjuk jelenteni az új szakembert. A jó szakmai színvonalra azért is szükség is van, mert mint elhangzott, Dunaújváros azon kevés képzőhelyek közé tartozik, ahol az elmúlt évben nem csak szinten tudták tartani, hanem több tehetséges fiatallal gyarapítani is tudták az utánpótlás játékosok létszámát.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy csapatunk a következő szezonban a TTSport jóvoltából már Erima felszerelésében lép pályára. A meghívott vendégek között jelen volt Tihanyi Árpád, a TTSport.hu-t üzemeltető Bosu-Hungary Kft. ügyvezetője is, aki elmondta, hogy megtisztelő számukra a DKKA-val kötött együttműködés, és fontosnak tartják, hogy ez többről szól, mint egyszerű értékesítésről, nem titkolt célja a feleknek egymás kölcsönös sportszakmai segítése.
Operatív igazgatónk, Vertig Csaba kiemelte, hogy hamarosan egy új főszponzor érkezéséről is be tud számolni, melynek köszönhetően stabil alapokra helyeződik az Akadémia működése. A sportcsarnok kérdéssel kapcsolatban egyelőre továbbra is csak reménykedni tudunk, hogy pont kerül az ügy végére, és valamilyen formában meg tud valósulni az „otthonunk” fejlesztése. Ennek érdekében nem csak a klub, hanem a város is minden követ megmozgat.
Az előttünk álló felkészülés kapcsán Rapatyi Tamás elmondta, hogy hat mérkőzést biztosan játszik egyesületünk az előttünk álló hónap során, egy további mérkőzés egyeztetés alatt van. Augusztus 4-én és 5-én a ŽRK Podravka Vegeta Koprivnica csapatával mérkőzünk meg, azonban ezek a mérkőzések zárt kapusak lesznek, majd utána a mieink utaznak Horvátországba egy rövid edzőtábor erejéig. A későbbiekben egy MTK elleni itthoni, illetve egy Mosonmagyaróvári KC elleni idegenbeli találkozó is a program részét képezi.
A bajnoki célok meghatározását illetően Horváth Tibor, ügyvezető úgy nyilatkozott, a konkrét helyezés meghatározásával mindenképpen meg szeretnék várni a felkészülés végét, azonban az ő személyes véleménye alapján a csapat azt a szintet mindenképpen tartani tudja, amit az elmúlt szezon során mutatott, azonban ő maga látja az előrelépés lehetőségét és bízik benne, hogy ez a pályán is meg fog tudni valósulni. Az akadémia felnőtt csapatát illetően egy hosszabb távon stabil koncepció létrehozásában gondolkodnak, melynek eredményét 2-3 éven belül látják kézzelfoghatónak. Ez magával vonhatja a komolyabb célok megfogalmazását, illetve a nemzetközi kupában való visszatérést is. A koncepcióban nagy hangsúlyt kap a lokálpatrióta hozzáállás. A mostani változásokat is ennek figyelembevételével alakította ki a vezetőség. Dunaújváros, mint sportváros számtalan olyan szakemberrel, sportolóval rendelkezik, akik komoly eredményeket értek el itt, akikre méltán büszkék lehetünk, azonban az élet elszólította őket más helyekre.
Végül, de nem utolsósorban további jó hír a szurkolóinknak, hogy nemsokára elkezdődik a 2022/23-as szezonra vonatkozó bérletek árusítása a következő szezonra.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.