„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szoros, de vereség

2012. aug. 13.
  • Facebook

Minimális, egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a Békéscsaba együttesétől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női csapata a felkészülési időszak pénteki edzőmeccsén. A folytatás is kemény lesz: holnap és szerdán a román Zilah lányai ellen lépnek pályára Ferlingék.

A Békéscsaba együttesét látta vendégül még pénteken este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a nyári felkészülés újabb állomásán. A mérkőzés végig nagy csatát hozott, melynek első félidejében jobbára a vendégek vezettek egy-két találattal, s egészen a játékrész hajrájáig a mieinknek kellett futniuk az eredmény után. Nem egészen öt perccel a félidő vége előtt azonban egalizált Mátéfi Eszter együttese, mely lelkes játékának köszönhetően egygólos előnnyel térhetett a szünetre (15-14) sőt, a második etap elején nyújtott remek teljesítményének hála, már négy találattal is meglépett ellenfelétől. Elég volt azonban pár technikai hiba, s a Békéscsaba felzárkózott a dunaújvárosi fiatalokhoz, akik ugyan továbbra is hősiesen küzdöttek, de a vendégek egygólos, 24-25 arányú győzelmét már nem tudták megakadályozni.
A vereség ellenére sem volt oka azonban a szomorkodásra a csapat szakmai vezetésének, mert játékban lényegesen előrébb lépett együttesünk az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményéhez képest. A fejlődésre szükség is van, mert kedden, valamint szerdán már egy, a Békéscsabánál is erősebb gárda látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Holnap este hattól, illetve szerdán délelőtt kilenctől ugyanis a román Zilah lesz a mieink ellenfele, mely ellen a péntekinél nyújtott játékánál is többre lesz szüksége Mátéfi Eszter együttesének a szoros eredmény eléréséhez.

Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – Békéscsaba
24-25
(15-14)
DKKA: Knezovics, Takács L., Gera, Ferling, Takács D., Takács F., Berta. Csere: Pisák (kapus), Gáspár, Orbán, Kővári, Vadász, Sánta. Edző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat