„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos siker a nyitómeccsen
Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.
Hazai környezetben, a Békéscsaba elleni összecsapással kezdte meg a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely természetesen a siker reményében vágott neki a 2022/2023-as szezon első tétmeccsének.
Méghozzá úgy, ahogy azt megálmodták a hazai drukkerek, ugyanis Arany és Szalai találataival hamar kétgólos előnyt szerzett együttesünk, s bár gyorsan válaszoltak a vendégek, Szalai újabb pontos lövése után 3-1-es DKKA-fórt mutatott az eredményjelző. A folytatás is egyértelmű dunaújvárosi fölényt hozott, a következő hat percben egy újabb 3-1-es rohamot hoztak a mieink, így a vendégek mestere, Papp Bálint már a 10. percben időt kért, hogy rendezze a sorokat (6-2). Ez sem sokat segített azonban a vendégeknek, Bartulovic üres kapura szerzett gólja után már 8-3-ra vezetett a Kohász, s mivel a 20. percig tartotta öt-hatgólos előnyét együttesünk, nem gondoltunk arra, hogy akár gond is lehet (11-6). Pedig lett, mert a játékrész véghajrájában óriásit változott a játék képe, rengeteg volt a hiba hazai oldalon, a kiállításokból sem jöttünk ki jól, így a Békéscsaba fokozatosan dolgozta le hátrányát, 12-nél egalizált, majd az utolsó másodpercben szerzett Mayer-góllal a vezetést is magához ragadta.
A játék minden elemében javulnia kellett együttesünknek a második felvonásban ahhoz, hogy ne érje kellemetlen meglepetés a nyitófordulóban, s bár a félidő első találatát a vendégek szerezték, Nick és Szalai találatai után végre ismét egált mutatott az eredményjelző (15-15). Ekkor még egyszer visszavette az előnyt a Békéscsaba, de a feljavuló hazai támadójátéknak és védekezésnek köszönhetően gyorsan fordított a DKKA, mely a 41. percben ismét kettővel állt jobban vetélytársánál (20-18).
A Békéscsaba továbbra sem tudott mit kezdeni a hazai védekezéssel, Oguntoye és Bartulovic többször tudott védeni, s mivel Farkas kétszer, míg Fodor egyszer vette be a vendégek kapuját, a játékrész derekán ismét valamivel nyugodtabban figyelhettük a meccset (23-18). A Békéscsaba közel negyed órás gólcsendjét Termány törte meg, de Farkas és Fodor újabb találatai után ismét időt kellett kérnie a vendégek szakvezetőjének, mert az 51. perchez érve eldőlni látszott a pontok sorsa (26-19). Az ellenfél persze nem adta fel, ám kézilabdázóink rutinos játékkal tartották fórjukat, így még az is belefért, hogy az utolsó egy percben három (!) gólt szerzett a Békéscsaba, mert a meccset végül 30-26-ra nyerte a Kohász, itthon tartva ezzel a nagyon fontos két bajnoki pontot.
DKKA - Békéscsaba 30-26 (13-14)
DKKA: Bartulovic 1 - Arany 3, Borgyos 1, Weisheitel 2, Nick 2, Poczetnyik 1, Szalai 6. Csere: Oguntoye (kapus), Farkas 10, Matucza, Kazai 1, Fodor 2, Horváth, Krupják-Molnár 1, Agócs, Lakatos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.