„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Megyei rangadó előtt

2022. szep. 08.
  • Facebook

Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Hullámzó játékot nyújtott, de így is négygólos, 30-26-os győzelmet aratott a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón akadémiánk felnőtt csapata. Rapatyi Tamás gárdája már az első felvonásban hat góllal vezetett vetélytársa ellen, ám egy bő tízperces hazai rövidzárlat után még a szünetig fordítani tudtak a vendégek, így a második etapban komoly javulás kellett kézilabdázóinktól ahhoz, hogy itthon tartsák a pontokat. Ez szerencsére meg is történt, a támadásban és védekezésben is jól teljesített a Kohász a térfélcsere után, s bár a Békéscsaba is becsülettel küzdött, a mieink négygólos győzelme maximálisan megérdemelt volt.

A folytatás azonban még nehezebbnek tűnik, ugyanis pénteken este hat órától idegenben, a megyei rivális Alba Fehérvár KC otthonában húznak szerelést játékosaink. A székesfehérvári alakulat nem a legjobban kezdte a szezont, ugyanis tízgólos, 33-23-as vereséget szenvedett Debrecenben, ám abban biztosak lehetünk, hogy hazai környezetben a javítás és a győzelem reményében lép pályára Józsa Krisztián együttese.

Javítana azonban játékán együttesünk is, melynek vezetőedzője, Rapatyi Tamás elárulta, nagyon nehéz csata vár rájuk a megyei rangadón, ám bízik abban, hogy sikerül a játék minden elemében előrébb lépni a Békéscsaba elleni találkozóhoz képest.

– A Békéscsaba elleni meccs első félidejének utolsó tíz percében sajnos kevésbé valósult meg az, amit elterveztünk, ugyanakkor ebből gyorsan le is vontuk a következtetéseket, s a második félidőben már azt a játékot nyújtottuk, amit mi szeretnénk. Az Alba FKC ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz Székesfehérváron, szerintem ők jobb csapatot alkotnak, mint a Békéscsaba, erős átlövőkkel rendelkeznek, s bár jöttek hozzájuk is új emberek, kiforrottabb a játékuk. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni belőlük, s a mi játékstílusunkat ráerőltetni ellenfelünkre, s bár ez idegenben sokkal nehezebb feladat, bízom abban, hogy tanulunk az itthon tapasztaltakból és még pontosabban, még határozottabban tudunk majd játszani.

További hírek

Tehetséges fiatalok jártak a sportcsarnokban

Tehetséges fiatalok jártak a sportcsarnokban

2021. okt. 26. #DKKA utánpótlás

Majd negyven fiatal kézilabdázó vett részt Akadémiánk "ünnepi" kiválasztó napján. 

Ellenfelet kaptunk

Ellenfelet kaptunk

2021. okt. 24.

Nehéz, de megoldható feladat vár ránk a Magyar Kupában

Óriásit küzdöttünk!

Óriásit küzdöttünk!

2021. okt. 20.

Másfél félidőn át remekelt akadémiánk felnőtt együttese a címvédő ellen, de a hajrát jobban bíró Ferencváros végül nyerni tudott a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A címvédő érkezik

A címvédő érkezik

2021. okt. 19.

A címvédő Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

2021. okt. 19. #DKKA utánpótlás

Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat