„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren

2022. szep. 09.
  • Facebook

Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.

A Békéscsaba elleni hazai győzelem után egy sokkal nehezebb mérkőzés várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely idegenben, az Alba Fehérvár KC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától.

A cél természetese az volt, hogy újabb két egységgel gyarapítsuk pontjaink számát, ám a kezdés nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltük, mert a házigazdák nagyon gyorsan kétgólos előnyt szereztek, s miközben a mieink több helyzetet kihagytak, a 6. és a 10. perc között egy 3-0-s rohammal már 6-2-re lépett meg együttesünktől a megyei rivális. Jött is a menetrendszerű időkérés, mely alatt szerencsére sikerült rendezni a sorokat, kezdett összeállni a védekezés, míg az ellenfél kapuja előtt Kazai és Farkas célzott pontosan, így a játékrész derekán már csak egy gól volt a hátrányunk (6-5). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy újra a mieink játékában, s ismét meglépett hárommal a fehérvári alakulat, ám a mieink küzdőszellemére továbbra sem lehetett panasz, s Horváth, Farkas, valamint Matucza góljai után végre ismét egált mutatott az eredményjelző a 26. percben. Kézilabdázóink ezúttal a félidő hajrájában is jól koncentráltak, s Farkas és Horváth újabb góljainak is köszönhetően 11-10-es vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre.

A második etapot sajnos újra jobban kezdte az Alba, Weisheitel kiállítása alatt sorozatban három gólt szereztek a házigazdák, s mikor már 14-11-re vezettek, muszáj volt ismét időt kérnie Rapatyi Tamásnak a 34. percben. Ismét fel kellett tehát venni a munkásruhát, s bár Farkas és Borgyos góljaival sikerült minimálisra csökkenteni a hátrányt, elég volt egy újabb kihagyás, s már 18-14-es fórnak örülhettek a hazaiak. Akadémistáink azonban továbbra is óriási szívvel küzdöttek, Oguntoye sorozatban mutatta be a védéseket, míg a túloldalon Farkas, Fodor, Horváth és Nick is betalált, így az 50. perchez érve kezdődhetett minden elölről (19-19). Nagyon nem jött jól azonban Weisheitel harmadik két perce, mert ő így végleg kiszállt a játékból, ám kézilabdázóink ennek ellenére is magukhoz ragadták az előnyt, igaz a fehérváriak rendre egalizáltak, így még az 58. percben sem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a végén (24-24). Fodor találata után azonban megint emberhátrányba kerültek a mieink, ráadásul az Alba ismét gyorsan egalizált, majd mikor 14 másodperccel a meccs vége előtt megszerezte újabb találatát, úgy tűnt, meg is nyeri a mérkőzést. Kézilabdázóinknak azonban erre is volt válasza Farkas Johanna révén, aki a találkozó utolsó másodpercében egy hihetetlen találattal döntetlenre mentette a meccset, így az izgalmas, fordulatos csata igazságos pontosztozkodással ért véget (26-26).

 

Alba Fehérvár KC - DKKA 26-26 (10-11)

DKKA: Bartulović, Oguntoye - Arany 1, Agócs, Borgyos 1, Farkas 12, Fodor 4, Horváth 3, Kazai 2, Krupják-Molnár, Lakatos, Matucza 1, Nick 1, Poczetnyik, Szalai 1, Weisheitel. Edző: Rapatyi Tamás.

További hírek

Győzelemmel kezdtünk

Győzelemmel kezdtünk

2019. júl. 19.

Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.

Az út elején vagyunk!

Az út elején vagyunk!

2019. júl. 18.

Eljött az első megmérettetés ideje, holnap lejátsza első edzőmérkőzését felnőtt csapatunk!

Perger Zsolt visszatért

Perger Zsolt visszatért

2019. júl. 18.

Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.

Csapatépítő tréningen vettünk részt

Csapatépítő tréningen vettünk részt

2019. júl. 17.

A sportban kiemelten fontos, hogy a játékosaink a pályán és azon kívül is összhangban legyenek.

Fontos a sporttehetségek képzése

Fontos a sporttehetségek képzése

2019. júl. 16. #DKKA utánpótlás

A DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. egy másik sikeres pályázatot is magáénak tudhat a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat