„ACÉL A SZÍV!”
Bajnoki rajtra várva
Négy kiemelt célt fogalmazott meg a szombaton kezdődő bajnoki rajt előtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése a ma tartott szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón, melyen a nyári felkészülés mellett természetesen már az új idény feladatai is szóba kerültek.
Szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tartott ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, melyen a klub- és szakmai vezetés mellett a felnőtt együttes tagjai is jelen voltak.
Előre lépni
A csapat vezetésének részéről Szemenyei István ügyvezető köszöntötte a megjelenteket, s egyből vissza is tekintett a közeljövőben megtartott szezonzáró találkozóra, melyen sikerült jókedvűen lezárni az előző szezont, s már be is mutatni azokat a játékosokat, akik az új idényben a Kohász csapatánál folytatják pályafutásukat. Mint azt a DKKA vezetője elmondta, azóta egy tehetséges fiatal játékossal, a Győrből érkező Ács Annával sikerült bővíteni a felnőtt keretet, s az utánpótlás is jelentősen megerősödött, hiszen összesen harminchat játékos igazolt az akadémiához a nyári időszakban. Nem csak a felnőtt és utánpótlás együtteseket, hanem a szakmai stábot is sikerült megerősíteni, hiszen Mátéfi Eszter és Rapatyi Tamás személyében két mesteredző is dolgozik már az akadémián, míg a felnőtt csapathoz és az utánpótláshoz egy tehetséges szakember, Horváth Tibor érkezett a nyáron, aki a junior együttes vezetőedzője lesz. Az ifjúsági csapatnál Rapatyi Tamás végzi el a szakmai feladatokat, a serdülő csapatnál Takács Józsefné, míg a serdülők második együttesénél Meggyes Rita felel a szakmai munkáért.
Szemenyei István ezt követően az Akadémia céljairól számolt be, s mint azt elárulta, négy kiemelt pontban határozták meg azokat a célokat, amelyeket el szeretnének érni a szezonban. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadémiai modell továbbfejlesztése lesz, melyben szeretnék még inkább összehangolni azokat a szakmai és pedagógiai feladatokat, melyeket már az elmúlt években is sikerült hatékonyan megoldaniuk. Második célként a sikeres bajnoki szereplést jelölte meg az ügyvezető, aki azt várja, hogy a középmezőnyben végezzen együttesünk: mint kiemelte, a tavalyi eredménynél rosszabb helyezés miatt szomorúak lennének, annál jobbnak viszont őszintén tudnak majd örülni a szezon végén. A harmadik pontban a gazdálkodás megszilárdítását és a szponzorok további bevonását jelenti, mert hiába áll továbbra is stabil alapokon a DKKA pénzügyi helyzete, továbbra is azon kell dolgozniuk, hogy ezt az állapotot fent tudják tartani az együttesnél. A negyedik cél a létesítményhelyzet rendezése, vagyis a sportcsarnok felújítása lesz, melyet 360 millió forintból igyekeznek majd megoldani.
Sikeres felkészülés után
Ezt követően Mátéfi Eszter vezetőedző számolt be a gárda felkészüléséről, kiemelve, hogy a nyár elején elvégzett fizikai tesztek alapján jobb állapotban vágtak neki a nyolchetes közös gyakorlásnak, mint egy évvel ezelőtt, s ez mindenképpen bizakodásra adott okot a felkészülés elején. A július 8-i első edzésen tizennyolc játékossal kezdték el a munkát, s minden, az előzetesen eltervezett munkát sikerült elvégezniük. Szerencsére sem sérülések, sem betegségek nem nehezítették felkészülésüket, melybe több fiatalt is bevontak, akik tisztességgel el is végezték a feladatokat. A nyári felkészülési időszakban tizenhárom mérkőzést játszott a csapat, melyek eredményeiből túl sok következtetést nem kell levonni, hiszen a lényeg ezúttal a csapat lehető legjobb felkészítése, a taktikai és a technikai feladatok gyakorlása, lehető legpontosabb elsajátítása, valamint az új játékosok beépítése volt. Mátéfi Eszter tehát úgy érzi, hogy sikeres volt a gárda felkészülése, nagyon várják már a szombati bajnoki rajtot, valamint a várhatóan izgalmas szezont, melyen szeretnének minél több örömöt okozni az értük szurkolóknak.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.