„ACÉL A SZÍV!”
Nem borult a papírforma
Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.
Debrecenben, a tavalyi bronzérmes, s jelenleg is harmadik helyen álló DVSC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, ám a mieink a bravúr reményében vágtak neki a meccsnek, melynek első percei rohanós játékot hoztak, így az 5. percben már nyolc gólnál jártak a felek (4-4). a folytatásban sem foglalkoztak sokat a védekezéssel a csapatok, egymás után szerezték góljaikat a csapatok, s ezt először a hazaiak szakvezetője elégelte meg, s a 8. percben időt is kért (7-7).
A nagy rohanásnak ekkor sem lett vége, s bár a 13. percben Bartulovic már a második hétméterest védte ki, a túloldalon a francia válogatott Joelle is megfogott egy büntetőt, így nem sikerült átvennie együttesünknek a vezetést a 16. percben (9-9). A nagy iramban elkezdtek azért hibázni is a felek, de továbbra is élvezetes volt a csata, melyben hiába lépett el kettővel a DVSC, Farkas és Weisheitel találataival ismét egalizált a Kohász (12-12). Nick második kiállítása ismét kettővel vezetett a Loki, mely könyörtelenül kihasználta a Kohász támadásban elkövetett hibáit, s nem egész négy perc alatt újabb négy könnyű gólt szerezve húzott el kézilabdázóinktól, s a szünetre már 22-14-es fórral vonulhatott.
A térfélcsere után elsősorban támadásokban és a visszarendeződésben kellett javulnia együttesünknek, de a házigazdák nem nagyon engedték ki kezükből az irányítást, s magabiztosan tartották nyolc-kilencgólos fórjukat a játékrész derekáig (30-22). Rapatyi Tamás a 46. percben kért újra időt, hogy a véghajrában sikerüljön kicsit feljebb kapaszkodnia csapatának. Ez valamelyest sikerült is, hiszen egy jó periódus után 33-26-nál az ellenfél szakvezetője is magához hívta játékosait. A félidő végéhez közeledve azonban ismételten hasonló forgatókönyv zajlódott le, mint az első játékrész elején; a Debrecen fokozatosan növelni kezdte az előnyét, s az utolsó hat percben egy 6-0-s sorozattal alakította ki a 40-27-es hazai sikert jelentő végeredményt.
DVSC - DKKA 40-27 (22-14)
DKKA: Bartulovic - Szalai 2, Borgyos 1, Weisheitel 4, Nick 2, Horváth 2, Kazai 2. Csere: Oguntoye (kapus), Farkas 8, Matucza 1, Fodor 1, Arany 1, Poczetnyik, Krupják-Molnár, Agócs 1, Lakatos 2. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Felemás vasárnap
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásHárom győzelemmel és három vereséggel zárták U11-es csapataink a korosztályos bajnokság vasárnapi fordulóját.
Vereség nagy csatában!
2018. ápr. 14.A hajráig nyílt volt a rangadó, ám végül egygólos, 28-27-es vereséget szenvedett felnőtt együttesünk az Érd otthonában.
Teher nélkül
2018. ápr. 13.A tabella harmadik helyén álló Érd otthonába látogat akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Udvariatlan vendégek
2018. ápr. 07.Elrontotta a hazaiak ünnepét együttesünk, mely két ponttal távozott az újonnan átadott siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokból.
Siófokra látogatunk
2018. ápr. 06.Siófokon, a Kiss Szilárd Sportcsarnok első hivatalos mérkőzésén lép pályára együttesünk szombaton este negyed kilenctől.