„ACÉL A SZÍV!”
Újra itthon a Kohász
Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától
Legutóbbi, Debrecenben lejátszott mérkőzésén elveszítette veretlenségét akadémiánk felnőtt együttese, mely az első és a második félidő hajrájában is túl sok hibát követett el ahhoz, hogy legyen esélye megszorongatni a tavalyi szezon bronzérmesét, így a mieink három fordulót követően egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel állnak a bajnoki tabella hatodik helyén. Rapatyi Tamás együttese a következő játéknapon hazai környezetben méreti meg magát, ugyanis szombaton délután négy órától az MTK gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
A fővárosi alakulat számára nem kezdődött túl jól az idei szezon, mivel előbb Kisvárdán szenvedett 32-28-as vereséget, míg a DVSC otthonában lejátszott bajnokin 31-24-es sikernek örülhettek a házigazdák, így a kék-fehérek még szerzett pont nélkül állnak a tabella utolsó előtti helyén. A két gárda szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt már összemérte egymással erejét, s a Dunaújvárosban lejátszott edzőmeccsen az MTK gárdája aratott 33-31-es győzelmet úgy, hogy akadémistáink elsősorban helyzetkihasználásukat okolhatták a bosszantó vereségért.
Most természetesen a győzelem megszerzése lesz a célja a mieinknek, ám ehhez hatvan percen keresztül koncentrált, jó játékra lesz szükség, árulta el Rapatyi Tamás vezetőedző a találkozó előtt.
– A debreceni mérkőzés mindkét félidejében 20-25 percig tudtuk játszani azt, amit megbeszéltünk, amire készültünk, ám a félidők hajrájában sajnos fejben elfáradtunk, s az eladott labdáinkból a hazaiak rendre könnyű gólokat tudtak szerezni, ami gyakorlatilag el is döntötte az összecsapást. Visszanézve a meccset, láttuk a hibáinkat, tudjuk, miben kell javulnunk az MTK elleni találkozóra. Nagyon készültünk a fővárosiakból, de ezt az említett 20-25 percet szeretnénk még jobban kitolni, s itthon tartani a bajnoki pontokat.
További hírek
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.