„ACÉL A SZÍV!”
Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem
Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.
Hazai környezetben, az MTK elleni összecsapással folyatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután négy órától, s bár a két gárda nyári edzőmeccsén a fővárosiak örülhettek kétgólos sikernek, a mieink most egyértelműen a győzelem reményében léptek pályára.
A kezdés azonban kissé akadozott mindkét oldalon, sok volt a hiba a csapatok játékában, így az első nyolc percben mindössze két-két gólig jutottak a felek. Bár Poczetnyik második találatával ekkor még visszavette az előnyt együttesünk, a folytatásban kihagyott hetes, rosszul előkészített lövések mellett azért is szomorkodhattunk, mert a fővárosiak sorozatban négy alkalommal is könnyű gólt szerezve léptek el 6-3-ra. Jött is azonnal Rapatyi Tamás időkérése, s bár a következő gólt is a vendégek szerezték, erre most a mieink válaszoltak egy 4-0-s etappal, így a 19. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (7-7).
Ezúttal az MTK-n volt az időkérés sora, de ez sem törte meg kézilabdázóink lendületét, akik Farkas, Horváth és Borgyos találataival nemcsak fordítottak, hanem a 23. perc legvégén már háromgólos, 11-8-as fórnak örülhettek. Innen még egyszer feljött 11-10-ra a kék-fehér alakulat, de a véghajára most nagyon odafigyeltek kézilabdázóink, s Arany, Kazai, Farkas és Borgyos góljainak köszönhetően a félidei pihenőre már 15-11-es vezetéssel vonulhattak.
Ezzel együtt persze nem dőlt el a meccs, nagyon oda kellett figyelni a második felvonásban is, főleg úgy, hogy az MTK négy találattal, míg a mieink hat-hét elrontott támadással kezdték a játékot, így a 38. perchez érve egalizált az ellenfél (16-16). Együttesünk több mint nyolcperces gólcsendjét Borgyos szakította meg, de hiába kerültek emberelőnybe kézilabdázóink, a játékrész derekán újra a fővárosiak vezetése miatt szomorkodhattunk (17-18).
Ezzel azonban még mindig nem volt vége a liftezésnek, mert a bajban ismét nagyon összekapta magát a Kohász, mely a visszatérő Farkas vezérletével előbb egalizált, majd ismét meglógott hárommal a fővárosiaktól az 50. percre (22-19). Ezzel együtt bőven ígért még izgalmakat a véghajrá, melyben 23-21-es állásnál sorozatban rontották el támadásaikat a felek. Arany Rebeka a lehető legjobbkor, az 56. perc elején szerezte második találatát, amivel végre ismét hárommal vezettek a mieink (24-21). Noha az utolsó percekre azonban emberhátrányba kerültek kézilabdázóink, Krupják-Molnár nagyon fontos találata végleg lezárta a meccset, melyet 25-23-ra nyertek az akadémisták, míg az MTK három mérkőzést követően is pont nélkül áll a tabellán.
DKKA - MTK Budapest 25-23 (15-11)
DKKA: Bartulović (kapus) Arany 2, Borgyos 2, Szalai 1, Poczetnyik 2, Kazai 3, Weisheitel 1. Csere: Oguntoye (kapus), Agócs, Farkas 7, Fodor, Horváth 5, Krupják-Molnár 2, Lakatos, Matucza, Nick. Edző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.