„ACÉL A SZÍV!”
Szép győzelem a Budaörs ellen
Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.
Nehéz csata várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely a közelmúltban a Debrecent legyőző Budaörs gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban délután öt órától. A mérkőzés előtt városunk díszpolgárát, a helyi hírlap újságíróját, Jankó Árpádot köszöntötte együttesünk vezetése 80. születésnapja alkalmából, majd a megható percek után kezdetét vehette az összecsapás, melyen gyakorlatilag az első perctől az utolsóig parádés hangulatot teremtettek a Red Alert ultrái, akik szintén adtak egy születésnapost Kiss Viktor személyében.
Az első percekben azonban még inkább a vendégeknek volt oka az örömre, ugyanis kissé bizonytalanul vágtak neki a meccsnek a mieink, s ez elsősorban a támadásokon volt tetten érhető. A hazai pontatlanságokat ráadásul hatékonyan használta ki a Budaörs, mely a 8. percben már három góllal vezetett, s bár idővel elkezdtek jönni a dunaújvárosi gólok is, a 14. perc elején még mindig 5-8-as állást mutatott az eredményjelző. A visszafogott első fertályórát követően azonban egyre inkább kezdett összeállni akadémistáink támadójátéka, s mivel a védekezés ezúttal végre jól működött, Farkas, Szalai és Kazai találataival végre sikerült egyenlíteni (8-8), majd az izgalmas véghajrában Poczetnyik révén végre a vezetést is magához ragadta a Kohász (10-9).
Ezzel együtt bőven ígért még izgalmat a második felvonás, ám kézilabdázóink ettől mindenképpen szerettek volna eltekinteni, ezért nagy odafigyeléssel, s hatékonyan vágtak neki a második felvonásnak, s Borgyos, Nick és Fodor találatainak is köszönhetően 15-11-re megléptek vetélytársuktól. Hiába kért időt Buday Dániel, akadémistáink továbbra is pontosabban, jobban játszottak a Budaörsnél, s a 43. percben már hatgólos előnynek örülhetett a hazai publikum (19-13). Bár a meccsnek természetesen ekkor még nem volt vége, hiába próbált meg mindent a Budaörs, az erőszakos, jó hazai védekezés többször is megoldhatatlan feladat elé állította a vendégeket, így kézilabdázóink magabiztosan őrizték előnyüket. Kiválóan szállt be a mérkőzésbe a jobbszélen fiatal akadémistánk, a mindössze tizenhat éves Agócs Alexandra, aki 3 lövésből, 3 gólt szerzett az összecsapás utolsó negyedében. Végül a kiváló hangulatú mérkőzésre kilátogató szurkolók teljesen megérdemelt, 26-22-es győzelmet láthattak, amellyel a csapatunk itthon tartotta a nagyon fontos bajnoki pontokat és feljött a tabella ötödik helyére.
DKKA - Moyra-Budaörs 26-22 (10-9)
DKKA: Bartulovic 1 – Arany 1, Borgyos 3, Farkas J. 4, Weisheitel, Horváth P. 3, Kazai 1. Csere: Oguntoye (kapus), Nick 3, Krupják-Molnár, Szalai B. 4, Fodor N. 2, Poczetnyik 1, Agócs 3, Matucza. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban
2020. nov. 17. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban.
Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk
2020. nov. 05.Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.
Hiába a nagy hajrá!
2020. nov. 05.Nyolcgólos hátrányból még visszakapaszkodott, ám végül pont nélkül maradt Szombathelyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Fájdalmas vereség
2020. okt. 29.Kétszer is nagy hátrányból kapaszkodott vissza, ám így is pont nélkül kellett hazajönnie érdi bajnokijáról akadémiánk felnőtt csapatának.
Visszatér a pályára Bulath Anita
2020. okt. 25.Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.
2015-16 EHF Kupagyőztes




