„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed továbbjutás a kupában
Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata.
Az NB II-es Ajka vendégeként lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma este hat órától, s a mieink célja nem lehetett más, mint a továbbjutást jelentő győzelem magabiztos kivívása.
A zalaszentgróti összecsapást ennek szellemében is kezdték kézilabdázóink, akik igyekeztek gyorsan végigvinni támadásaikat, s bár ebbe azért becsúsztak hibák, az első hét percben így is sikerült ötször bevenni a hazai kaput úgy, hogy az ajkaiak csak egyszer tudtak válaszolni (1-5). Jött is gyorsan a hazai időkérés, de ez sem sokat segített, mert a vendéglátók továbbra is képtelenek voltak kapuba találni, s bár a túloldalon is maradtak ki helyzetek, a 15. percben így is megvolt a "tíz közte"(1-11). Az ajkaiak 1-14-nél találtak be újra a 21. percben, majd megtették ezt újabb két alkalommal emberfórban, ám izgulnunk ennek ellenére sem kellett, mert a szünethez érve úgy mutatott 20-5-ös dunaújvárosi vezetést az eredményjelző, hogy tíz játékosunk is feliratkozott már a góllövőlistára.
Túl sok kérdés nem maradt nyitva fordulás után, melyet a tetemes előny tudatában is igyekeztek komolyan venni kézilabdázóink, s továbbra is nagy elánnal támadták ellenfelük kapuját. Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is óriási volt a különbség a csapatok között, s hiába tett meg mindent a hazai csapat a tisztes helytállásért, együttesünk, könnyedén növelte előnyét, s végül nagyon sima, 45-12-es győzelemmel jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
KK Ajka - DKKA 12-45 (5-20)
DKKA: Szalai 7, Fodor 6, Farkas 6, Arany 6, Horváth 4, Farkas 3, Borgyos 3, Weisheitel 3, Poczetnyik 2, Nick 2, Kazai 1, Krupják-Molnár 1, Agócs 1, Matucza. Edző: Rapatyi Tamás
További hírek
Sikeres tehetséggondozási pályázat
2019. júl. 16. #DKKA utánpótlásA DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. sikeresen pályázott a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.
Szurkolói ankét a Campusban
2019. júl. 10.A Campus étteremben került sor ma arra a szurkolói ankétra, melyen a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, az új játékosokról, az utánpótlásról, az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról számolt be akadémiánk és a város vezetése.
Braun Csenge ezüstérmesként tért haza
2019. júl. 10.Második helyen végzett a lengyelországi Európa-bajnokságon a Braun Laura Csengével felálló magyar strandkézilabda válogatott, e kapcsán kérdeztük fiatal játékosunkat.
Ismét munkában a DKKA felnőtt csapata
2019. júl. 08.Megkezdte nyári felkészülését a 2019/2020-as szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt csapata, mely jövő hét pénteken már felkészülési mérkőzésen is pályára lép.
Felkészülési menetrend
2019. jún. 24.Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.
2015-16 EHF Kupagyőztes




