„ACÉL A SZÍV!”
Rácalmáson a felnőttek
A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.
Tisztelt Szurkolóink!
Akadémiánk vezetősége úgy döntött, hogy felnőtt csapatunk az évben hátralévő hazai rendezésű találkozóit a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban játssza.
A változás egyelőre biztosan két mérkőzést érint, a december 2-án 17 órától megrendezésre kerülő DKKA – NEKA találkozót, illetve a december 18-án, szintén 17 órától a DKKA - Siófok KC összecsapást.
A csarnok befogadóképessége 280 fő, azonban ebből a jegyek 10%-a szabály szerint a vendég szurkolókat illeti, így előreláthatólag nagyjából 250 hazai szurkoló tud majd a személyesen részt venni a mérkőzéseken.
A megvásárolt hazai szezonbérletek természetesen Rácalmáson is érvényesek, ezeket a férőhelyeket azonban a befogadóképesség maximalizálása okán előzetes regisztráció alapján tudjuk biztosítani. Arra kérjük a bérlettel rendelkező szurkolóinkat, hogy a mérkőzések kapcsán az alábbi felületeken jelezzék, részt kívánnak-e venni a mérkőzésen. Szíves visszajelzésükre abban az esetben is számítunk, amennyiben esetleg nem kívánnak részt venni valamelyik találkozón.
- DKKA - NEKA – bérletes regisztráció:
https://forms.gle/t3kJ2fqe7yuqbnHq8
- DKKA - Siófok KC – bérletes regisztráció:
https://forms.gle/u8JhjXk4pXCNUhet9
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy mérkőzésjegy vásárlására a helyszínen korlátozott számban lesz csak lehetőség.
Szurkolóink megértését és együttműködését előre is köszönjük! Akadémiánk vezetősége dolgozik a megoldáson, reméljük, ez a helyzet csak átmeneti.
További hírek
A Kohász várja az adai tehetségeket
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásKedves vendégeket fogadott a hét végén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
Hasznos torna a sportcsarnokban
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásAz U10-esek a második, míg U13-as csapatunk az első helyen fejezte be az egyetemi sportcsarnokban megrendezett viadalt.
Vereség hazai pályán
2018. nov. 10.Rengeteg ziccert kihagyott, így végül 26-18-as vereséget szenvedett a spanyol Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa-párharc odavágóján akadémiánk felnőtt együttese.
Nemzetközi feladatok előtt
2018. nov. 09.Az EHF Kupa selejtezőjének harmadik körében a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera lesz együttesünk ellenfele szombaton délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A lényeg, hogy a fiatalok megérezzék a közösség erejét
2018. nov. 07. #DKKA utánpótlásA legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá. Interjú Kalmár Zsófiával, a DKKA sportpszichológusával.
2015-16 EHF Kupagyőztes




