„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Érden javíthatunk

2022. dec. 07.
  • Facebook

A két pont megszerzésének reményében lépnek pályára kézilabdázóink az Érd elleni bajnokin, ma este hat órától.

Nem úgy alakult kézilabdázóink legutóbbi bajnoki találkozója, ahogy azt együttesünk szakvezetése, játékosai, illetve szurkolói remélték, ugyanis hiába volt rendben a védekezés, támadásban sokat bizonytalankodtak a mieink, így csak 18-18-as döntetlenre futotta erejükből a NEKA elleni pénteki összecsapáson. A pontvesztés érthetően nem esett jól akadémistáinknak, akik hét mérkőzéssel a hátuk mögött a tabella ötödik helyén állnak az NB I-ben, igaz a mögöttük álló csapatok egy-két mérkőzéssel kevesebbet játszottak Rapatyi Tamás együttesénél.

Sok idő azonban nem jutott a sebek nyalogatására, mert ma már újabb feladat vár kézilabdázóinkra, akik este hat órától az Érd ellen lépnek pályára az Érd Arénában. Együttesünk mai vetélytársa eddig hat találkozón van túl az élvonalban, s mérlege nem túl rózsás, mert egy győzelem mellett hat vereséggel bírnak, így kettő szerzett pontjukkal a tabella utolsóelőtti, tizenharmadik helyét foglalják el. Éppen ezért lehetünk biztosak abban, hogy egy rendkívül motivált, győzelemre éhes csapat lesz mai ellenfelünk, vagyis nagyon nehéz hatvan perc vár együttesünkre.

Mely persze szintén a két pont megszerzésének reményében vág neki újabb találkozójának, ám mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, ehhez muszáj lesz sokkal, de sokkal pontosabb támadójátékot bemutatnunk, mint a NEKA elleni meccsen.

– A pénteki mérkőzésünk felemásra sikeredett, mert a védekezésünk ugyan remekül összeállt, támadásban komoly problémáink voltak. Remélhetőleg ebben a pár napban, rendezni tudtuk ezt a részét is játékunknak, elsősorban fejben kellett ezt helyre tennünk, de én nagyon bízom abban, hogy ma lényegesen eredményesebben tudunk majd szerepelni.

 

(fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap)

További hírek

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

2020. szep. 16.

A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

2020. szep. 13.

Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

2020. szep. 12. #DKKA utánpótlás

A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.

Zárt kapus meccsek!

Zárt kapus meccsek!

2020. szep. 11.

TÁJÉKOZTATÁS!

Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat