„ACÉL A SZÍV!”
Győrben kezdjük az évet
Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.
Véget ért a "téli szünet" kézilabdázóink számára, ugyanis szerdán már újabb feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére, mely este hat órától a bajnokság és a világ egyik legjobb csapata, a Győri Audi ETO KC otthonában lép pályára az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában. A mieink tíz találkozót követően öt győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel állnak a tabella ötödik helyén, míg a házigazda zöld-fehérek már tizenkét összecsapást hagytak maguk mögött, s ezeken tíz alkalommal hagyhatták el győztesen a pályát, ugyanakkor a Ferencváros elleni 32-26-os vereség miatt még fájhat a fejük a bajnokság későbbi szakaszában.
A szerda esti mérkőzés esélyesének egyértelműen a jelenleg listavezető Rába-parti alakulat az esélyese, s ahhoz, hogy jó meccset tudjunk játszani a világsztárok sorát felvonultató győriekkel, a játék minden elemében tökéletes teljesítményt kell nyújtania együttesünknek. Mely természetesen nagyon várja már a 2023-as esztendő első összecsapását, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, igyekeznek a lehető legtöbbet kihoznia Győr elleni csatából is.
– A Győr a világ egyik legerősebb csapata, legutóbb a norvég Storhamart verte tizenhárom góllal a Bajnokok Ligájában. Mi azonban elsősorban magunkkal foglalkozunk, január elején megkezdtük a felkészülést, s maximálisan megteszünk azért mindent, hogy a legtöbbet kihozzuk ebből a mérkőzésből, mind támadásban, mind védekezésben.
További hírek
Akaratból jeles!
2021. már. 27.Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 30-21-es vereséget a Ferencváros vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Újabb kőkemény erőpróba előtt
2021. már. 26.A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
DKKA - Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató
2021. már. 24.Danyi Gábor és Vágó Attila, vezetőedzők mellett győri részről Silje Solberg, míg dunaújvárosi részéről Fodor Neszta nyilatkozott a lefújás után.
Nyert a címvédő
2021. már. 24.40-22-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata ellen a Győri Audi ETO KC a két gárda győri bajnokiján ma délután.
2015-16 EHF Kupagyőztes




