„ACÉL A SZÍV!”
A második félidőre lehet építeni
Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.
A világ egyik legjobb csapata, az NB I-ben listavezető Győri Audi ETO KC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától. Az összecsapásnak egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei, ám kézilabdázóink két gyors góllal kezdték a mérkőzést (0-2). Nem sokáig örülhettünk azonban a fórnak, mert a Rába-parti alakulat hamar egalizált, majd az 5. percben már a vezetést is magához ragadta (3-2). Együttesünk nehezen találta a győri védelem ellenszerét, ráadásul a gyors hazai támadásokkal sem tudott mit kezdeni, s mikor a 10. percben már hetedik gólját szerezte az ETO, muszáj volt időt kérnie Rapatyi Tamásnak (7-2).
Sajnos a rövid pauza sem törte meg a vendéglátók lendületét, mert hiába talált be Arany a 11. percben, a folytatásban átgázolt a mieinken a győri alakulat, mely sorozatban tizenegy alkalommal talált a dunaújvárosi kapuba, s a 24. perc elején már 19-3-ra vezetett. Együttesünk hosszú gólcsendjét Kazai törte meg, s ugyan a hátralévő bő öt percet kihozták egálra a felek, a félidei szünetre az ETO vonulhatott lényegesen elégedettebben (22-7).
Volt tehát honnan javulni a folytatásra, s kézilabdázóink láthatóan bizonyítani is szerették volna, hogy az első felvonás csupán kisiklás volt a részükről. A második harminc percet lényegesen eredményesebben kezdte a Rapatyi-csapat, így a győrieknek már a 37. percben időt kellett kérniük (26-13). Horváth, Farkas és Arany is többször bevette a csereként beállt Solberg kapuját, így állandósult a két gárda közti 12-13 gólos különbség (31-19). Bartulovic közben gyönyörű védéseket mutatott be. A véghajrához közeledve sajnos ismét rálépett a gázpedálra az ETO, visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget, s végül 40-24-es győzelemmel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Győri Audi ETO KC - DKKA 40-24 (22-7)
DKKA: Oguntoye - Szalai, Borgyos 1, Weisheitel, Nick 2, Horváth 4, Kazai 1. Csere: Bartulovic (kapus), Farkas J. 4, Matucza, Poczetnyik 3, Krupják-Molnár 1, Fodor 1, Arany 6, Farkas K. 1, Lakatos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.