„ACÉL A SZÍV!”
Nagy küzdelem, de végül vereség a Fradi ellen
Háromnegyed órán át tartotta a lépést jóval esélyesebb ellenfelével akadémiánk felnőtt együttese, ám a jobban hajrázó Fradi végül 33-27-es sikerrel vitte el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.
A bajnoki cím egyik esélyese, a Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. A találkozónak a vendégek voltak az esélyesei, s ennek megfelelő nagy lendülettel kezdett is a Fradi, ám első három találatára rendre válaszolni tudott együttesünk (3-3). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, három támadást is eredményesen fejezett be a zöld-fehér alakulat, de az akadémisták nem akartak jobban leszakadni, s Szalai, Horváth és Nick góljaival tartották a két gárda közti különbséget (7-10).
A nagy iramban várható volt, hogy elkezd hibázgatni a Fradi is, s ezt a nagyon bátran játszó Kohász ki is használta, hiszen egyre inkább megközelítette ellenfelét, majd Horváth parádés átlövésével kiegyenlített a 23. percben (12-12). Azonnal időt is kért Elek Gábor, de a továbbra is rendkívül elszántan és szerencsére eredményesen játszó akadémisták folyamatosan ott loholtak vetélytársuk nyomában, Kazai, Farkas és Poczetnyik is remek gólokat szerzett, így a 28. percben is egált mutatott az eredményjelző (16-16). A félidő hajrája azonban a fővárosiak számára alakult jobban, mert az utolsó másfél percben Kukely kétszer is betalált, így a szünetre mégis a fővárosiak vonulhattak kétgólos vezetéssel (16-18).
Nick finoman szólva is véleményes kiállítása miatt emberhátrányban kezdte a Kohász, s bár az első gólt Szalai szerezte, erre kettővel válaszolt a Fradi úgy, hogy a mieink és a fővárosiak is kihagytak egy-egy hetest (17-20). A folytatás több hibát is hozott, mindkét oldalon kimaradt lövések, helyzetek miatt bosszankodhattak a szakvezetők, ám mégis Elek Gábor lehetett elégedettebb valamivel, így is sikerült négy góllal meglépnie együttesének (18-22). A folytatás is nagy küzdelmet hozott, de 20-23 után megint hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, ziccert hibáztak, eladtak egy könnyű labdát is, így 20-25-nél muszáj volt időt kérnie Rapatyi Tamásnak a 45. percben.
A rövid pauza alatt sikerült is rendezni a sorokat, Poczetnyik és Arany is betalált a második félidőre feljavuló Januriknak sőt, támadhattunk a mínusz kettőért is, ám Farkasnál támadó szabálytalanságot láttak a játékvezetők… A Fradi ráadásul ismét jobban bírta a játékrész hajráját, egyre könnyebben játszotta át a dunaújvárosi védelmet, s az 54. percre végleg eldöntötte a pontok sorsát (24-30). Rapatyi Tamás lehetőséget adott Gajdos Petrának is, aki nemrég ünnepelte 18. születésnapját. Fiatal játékosunk bátran játszott, egy pillanatig sem illetődött meg, melynek köszönhetően idei első felnőtt bajnokiján góllal mutatkozott be. Ennek, illetve a Kohász közel háromnegyed órás kiváló helytállásának természetesen örülhettünk, de a két bajnoki pontot ezzel együtt is a Fradi vitte haza 33-27-es győzelmével.
DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-33 (16-18)
DKKA: Bartulovic - Szalai 4, Matucza, Horváth 3, Nick 3, Borgyos 1, Arany 2. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 3, Farkas 1, Poczetnyik 7, Krupják-Molnár 1, Fodor 1, Gajdos 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
2015-16 EHF Kupagyőztes




