„ACÉL A SZÍV!”
A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot
Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.
Tisztességgel helyt állt, de végül hat góllal kikapott a Ferencváros elleni legutóbbi bajnokin akadémiánk felnőtt együttese. Rapatyi Tamás gárdája közel háromnegyed órán keresztül ott loholt a bajnoki cím egyik várományosa nyomában, s bár a véghajrában megduplázta előnyét a fővárosi alakulat, nem volt oka a szégyenkezésre akadémistáinknak a jóval esélyesebb zöld-fehérek ellen nyújtott teljesítményük miatt.
Sok idő azonban nem jutott a pihenésre a Fradi elleni találkozó után, ugyanis csütörtökön már újabb komoly feladat vár a tabella hatodik helyén álló dunaújvárosi gárdára, mely este hat órától idegenben, Kisvárdán folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit. Együttesünk következő vetélytársa nem úgy szerepel eddig az idei szezonban, ahogy azt talán előzetesen remélte, ugyanis tizenegy mérkőzést követően négy győzelemmel és hét vereséggel áll a bajnokság tizenegyedik helyén.
A kisvárdai alakulat azonban egyértelműen javuló formát mutat az utóbbi időben, mert a Győr és a Fradi elleni papírforma vereségek mellett a NEKA csapatát simán, míg a Békéscsabát nagy küzdelemben győzte le, s nyilván arra készül, hogy hazai környezetben a mieink ellen is megszerezze a két pontot.
A győzelem a célja azonban együttesünknek is, mely igyekezett a lehető legjobban felkészülni az összecsapásra, árulta el Rapatyi Tamás vezetőedző.
– Túl vagyunk a Fradi elleni meccsen, melyen sok mindent sikerült megvalósítani abból, amit szerettünk volna. A végét azért sajnálom, szorosabbá is tudtuk volna tenni a mérkőzést, de így is rengeteg hasznos dologgal lettünk gazdagabbak, és fejlődött a játékunk. A Kisvárda ellen egy nagyon nehéz találkozó vár ránk, sokat kell utaznunk, ellenfelünk egy jól védekező csapat, felkészültünk ellenük, megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat. Támadásban sokmozgásos játékot játszanak, sok keresztmozgással, ha ezeket hatékonyan ki tudjuk védekezni, akkor eredményesek tudunk lenni.
További hírek
Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban
2019. jún. 07.Évzáró vacsorán értékelték a szezont - A Dunaújvárosi Hírlap beszámolója a szezonzáró eseményről.
Felhívás szurkolóinkhoz!
2019. jún. 05.A DKKA évadnyitó sajtótájékoztatóval egybekötött közönség- és közösségszervező ankétot tart szurkolói számára július 10-én a Campus étteremben
Előtérben a hosszú távú koncepció
2019. jún. 01.Ügyvezetőnk, Nyakacska Zsolt, új, három évre szóló megbízási szerződést írt alá.
Évértékelő
2019. máj. 29.György László vezetőedző értékelte akadémiánk felnőtt együttesének 2018/2019-es szezonját a D+ TV kamerái előtt.
A gyors gyógyulásban bízva
2019. máj. 28.A súlyos betegséggel küzdő Gereben Lívia minél gyorsabb gyógyulásában igyekeztek segíteni akadémiánk csapatának tagjai.