„ACÉL A SZÍV!”
Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.
Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.
Kisvárdán folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától. A találkozó előtt mindössze négy pont választotta el egymástól a csapatokat a bajnoki tabellán, így mindkét fél számára nagyon fontos volt az összecsapás, melyet a hazaiak kezdtek sokkal jobban, ugyanis hat perc elteltével már 4-0-s kisvárdai fórt mutatott az eredményjelző. A mieink gólcsendjét Kazai törte meg, ám hiába talált be Farkas, majd Kazai, Nick és Krupják-Molnár is, a vendéglátók tartották három-négygólos előnyüket, ezért nem lehetett elkerülni az első dunaújvárosi időkérést a 18. percben (10-6).
A rövid pauza alatt sikerült is rendezni a sorokat, mert támadásban és védekezésben is jelentősen feljavult a mieink teljesítménye, s ez szerencsére az eredmény alakulásán is meglátszott. A hazaiak képtelenek voltak betalálni a dunaújvárosi kapuba, ugyanakkor a túloldalon Farkas és Poczetnyik duplájával sikerült egalizálni, s hiába kért időt a Kisvárda, Nick találata már DKKA-vezetést hozott a 23. percben (10-11). Ekkor jött azonban az újabb hullámvölgy, több mint hét percig gólképtelenek maradtunk, s ugyan a hazaiak is "csak" kétszer találtak kapuba, ez pont elég volt számukra ahhoz, hogy a félidei pihenőre ők vonulhassanak 12-11-es előnnyel.
A térfélcsere után egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, ám 15-15 után egymás után kétszer is betalált a házigazda, majd miután akadémistáink újra hetest hibáztak, s meglépett 19-16-ra a Kisvárda, ismét időt kellett kérnie Rapatyi Tamásnak a 45. percben. Az első felvonásban látott "feltámadás" azonban sajnos most elmaradt, mert a vendéglátók tartották sőt, növelték is fórjukat, így az 51. percben ismét magához kellett hívnia játékosait szakvezetőnknek (22-18). A véghajrá azonban tragikusan alakult a mieink számára, kilenc perc alatt mindössze egyetlen gólt szereztünk, cserébe kaptunk hatot, így a Kisvárda végül 28-19-es győzelemmel tartotta otthon a pontokat.
Kisvárda Master Good SE - DKKA 28-19 (12-11)
Gólszerzőink: Poczetnyik 4, Farkas 3, Kazai 3, Nick 3, Horváth 2, Arany 2, Krupják-Molnár 1, Borgyos 1.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.