„ACÉL A SZÍV!”
Kupacsata előtt az akadémisták
Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Finoman szólva sem úgy alakult felnőtt együttesünk hétvégi bajnokija, ahogy azt a gárda vezetése, tagjai és drukkerei remélték. Kézilabdázóink ugyanis nagyon rosszul kezdték békéscsabai találkozójukat, már az első felvonásban jelentős hátrányba kerültek, s hiába nyomták meg a véghajrát, végül négygólos, 31-27-es vereséget szenvedtek, amivel visszacsúsztak a bajnoki tabella tizedik helyére.
Sok idő azonban nem volt a kesergésre és a sebek nyalogatására, mert szerdán már újabb feladat vár együttesünkre, mely délután öt órától Debrecenben, a DVSC ellen lép pályára a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A házigazdák jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban, eddig lejátszott tizenöt meccsükből tízet megnyertek, s egy döntetlen mellett négy alkalommal szenvedtek vereséget.
A Lokinak remekül megy idén hazai környezetben, ahol csak a Győr tudta legyőzni őket mindössze egyetlen találattal, 31-30-ra, míg a Ferencvárossal döntetlent játszottak. Az összes többi meccsüket megnyerték, így a mieink elleni szeptemberi bajnokit is, méghozzá 40-27-re. A papírforma alapján tehát egyértelműen a Debrecen számít a szerda délutáni összecsapás esélyesének, de a kupában bármi megtörténhet. Ám ahhoz, hogy továbbjutást érő eredményt, vagyis minimum döntetlent érjenek el kézilabdázóink, a játék minden elemében komoly javulásra lesz tőlük szükség.
Tisztában van ezzel szakvezetésünk is, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, a Békéscsabán látott második félidei játékukat szeretnék tovább építeni a holnapi kupameccsen is.
– Az első félidei játékunk sajnos megpecsételte a sorsunkat Békéscsabán. Az ugyanakkor örömteli volt, hogy a második félidőben újból azokat az erényeinket tudtuk mutatni, amivel az ősz folyamán is eredményesek tudtunk lenni, ezt próbáljuk tovább építeni a Debrecen elleni kupameccsen is.
További hírek
Mi lesz veled, DKKA?!
2020. már. 10.A fenti bizony releváns kérdés, melyet mostanában számtalan szurkoló és kézilabdabarát feltett nekünk. A bizonytalanság eloszlatása érdekében csapatunk a holnapi napon a tulajdonos, azaz Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával karöltve sajtótájékoztatót tart.
Ez sem a mi napunk volt!
2020. már. 06.A játék minden elemében jobb Mosonmagyaróvár 29-22-es győzelmet aratott a rossz napot kifogó akadémisták ellen a két gárda ma esti bajnokiján.
Folytatódik a bajnokság
2020. már. 05.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére pénteken este a Mosonmagyaróvár vendégeként.
Újabb támogató az akadémia mellett
2020. feb. 27.A DaruSín Kft. is belépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia támogatói közé.
Remek sikerek a Győr ellen
2020. feb. 27. #DKKA utánpótlásKomoly skalpot gyűjtött be akadémiánk U19-es csapata a felnőtt NB I/B szerda délutáni fordulójában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




