„ACÉL A SZÍV!”
Itthon javíthatnak akadémistáink
Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Nem úgy alakult felnőtt együttesünk legutóbbi bajnoki találkozója, ahogy azt reméltük, ugyanis a Békéscsabán lejátszott előző heti meccset nagyon rosszul kezdték kézilabdázóink, komoly jelentős hátrányba kerültek, s hiába hajráztak nagyot a második felvonásban, végül 31-27-es vereséget szenvedtek. Ez egyben azt is jelentette, hogy Rapatyi Tamás gárdája továbbra is tizenkét bajnoki egységgel áll a bajnoki tabellán, s mivel a vetélytársak szorgosan gyűjtögették a pontokat, a mieink visszacsúsztak a tizennégy csapatos mezőny tizedik helyére.
Az állás azonban rendkívül szoros, a hatodik helyezett Siófok mindössze egyetlen ponttal előzi meg együttesünket, míg a hetedik és a tizedik helyezett csapatok egyaránt tizenkét ponttal állnak a bajnoki tabellán. Éppen ezért is lesz rendkívül fontos a mieink következő mérkőzése, melyet a megyei rivális Alba FKC ellen vívnak meg kézilabdázóink szombaton délután öt órától.
A székesfehérváriak ugyanis a mieinkhez hasonlóan tizenkét pontot szorgoskodtak össze eddigi találkozóikon, igaz úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak Szalai Babettéknél. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, ám hazai környezetben nem lehet más célja csapatunknak, csak a két pont megszerzése még úgy is, hogy egyik kulcsjátékosára nem számíthat együttesünk, árulta el Rapatyi Tamás vezetőedző a mérkőzés előtt.
– Nagyon fontos rangadó vár ránk, s nincs sok időnk arra, hogy a sebeinket nyalogassuk. A Debrecen elleni szerdai kupameccsen Borgyos Panna sajnos megsérült, így őt elveszítettük egy időre, s a szombati találkozóig ki kell találnunk, hogyan pótolhatjuk őt a folytatásban, úgy, hogy eredményes játékkal tudjuk itthon tartania pontokat az Alba FKC ellen.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.