„ACÉL A SZÍV!”
Támadásban nem ment a Kohásznak
Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Megyei rangadóval, az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. A mieinktől hiányzott a DVSC elleni kupameccsen súlyosan megsérült Borgyos Panna, ám a cél így sem lehetett más, mint a győzelem megszerzése, igaz a remélt két pontért nagyon komoly munkára volt szükség együttesünktől.
Az már a kezdő sípszónál látszott, hogy kézilabdázóink rendkívül elszántan vágtak neki a mérkőzésnek, s Szalai révén hamar meg is szerezték a vezetést. Erre gyorsan válaszolt a fehérvári alakulat is, s bár Arany is feliratkozott a gólszerzők közé, a folytatásban több helyzetet is elhibáztak a mieink, így a vendégek előbb egalizáltak, majd a vezetést is átvették, s mikor sorozatban harmadik találatukat is megszerezték, muszáj volt időt kérnie Rapatyi Tamásnak a 11. percben (2-4).
Együttesünk tízperces gólcsendjét Krupják-Molnár törte meg, de hiába talált be Horváth is, a vendégek tartották kétgólos fórjukat sőt, a 21. percben már 7-4-re vezetett az Alba. Elsősorban a támadások befejezése okozott ekkor nagy gondot a mieinknek, s a fehérváriak ezt kihasználva öt góllal megléptek (7-12). Az utolsó pár percben szerencsére Farkas, Poczetnyik és Nick is betalált, így a pihenőhöz érve sikerült háromra csökkenteni a hátrányunkat (10-13).
Támadásban kellett feljavulnia a folytatásra együttesünknek, mely jól, két góllal kezdett, de egyenlítenie sajnos nem sikerült (12-13). Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban sem tartott sokáig a lendület, a vendégek újra megléptek hárommal sőt, a mikor a 44. percben megszerezte huszadik találatát is a megyei rivális, ismét időt kellett kérnie Rapatyi Tamásnak (15-20). Muszáj lett volna nagy hajrát nyitnia csapatunknak, s bár egy hetest elhibáztunk, Horváth és Nick találatai után a vendégek kértek időt, mert a 47. percben háromra csökkent előnyük (17-20).
A rövid pauza egy kicsit megtörte a mieink lendületét, ám szívós munkával, Farkas és Poczetnyik góljaival sikerült visszajönni 19-21-re, s mivel ekkor még volt hátra öt perc, bőven ígért izgalmakat a véghajrá, főleg úgy, hogy Oguntoye újabb védése után Kazai minimálisra csökkentette a két gárda közti különbséget (20-21). A vendégek sajnos Varga góljával ismét elléptek kettővel, s mivel a mieink utolsó három támadásukat egyaránt elhibázták, a fehérvári alakulat megtartotta fórját, s végül 22-20-s sikerrel vitte el a két pontot Dunaújvárosból.
DKKA - Alba FKC 20-22 (10-13)
DKKA: Oguntoye - Arany 2, Krupják-Molnár 1, Weisheitel, Nick 4, Horváth 2, Szalai 2. Csere: Bartulovic (kapus), Kazai 3, Farkas J. 2, Farkas K., Poczetnyik 3, Fodor 1, Lakatos, Matucza, Gajdos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.