„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csak kemény, hatékony védekezéssel van esély

2023. már. 10.
  • Facebook

A Mosonmagyaróvár elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Két hét elteltével játszik újra bajnoki mérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely a Mosonmagyaróvár együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután öt órától. Kézilabdázóink ugyan nem a legjobb formában vágtak neki a válogatott szünetnek, ám így volt idejük arra, hogy javítsanak játékukon, s a lányokat és a szakvezetést ismerve, mindent el is követtek azért a mögöttük hagyott napokban, hogy a lehető legjobb állapotban vágjanak neki az előttük álló feladatoknak.

A javuló, a jó formára szükség is lesz, ugyanis szombaton az a Mosonmagyaróvár látogat a sportcsarnokba, mely jelenleg az ötödik helyen áll az NB I-ben úgy, hogy eddig lejátszott tizenöt találkozójából nyolcat megnyert, s két döntetlen mellett öt alkalommal szenvedett vereséget. A két gárda októberben lejátszott találkozóján a góllövéssel nem volt problémája együttesünknek, ám hiába jutott el 31 találatig a Rapatyi-gárda, hátul nagyon sérülékeny volt, s ezt a házigazdák könyörtelenül kihasználva, végül 44-31-es sikert arattak.

Ahhoz, hogy sikerüljön a bravúr, s pontot, pontokat szerezzünk a bajnokság egyik élcsapata ellen, a játék minden elemében a maximumot kell nyújtania együttesünknek, mely sajnos továbbra is nélkülözni fogja a DVSC elleni kupameccsen megsérült Borgyos Pannát. A csapat többi tagja szerencsére harca kész, s mint ezt beállónk Saskia Weisheitel elmondta, kemény meccsre számítanak, melyen a védekezés hatékonysága döntheti el a pontok sorsát.

– A Mosonmagyaróvár egy erős csapat, egyénileg is kiválóak, de csapatként is egységesek, gyors kézilabdát játszanak. Igazán kemény mérkőzést várunk, és reméljük, hogy összeáll a védekezésünk. Sok faultra, megállító faultra lesz szükségünk, csak akkor lehet esélyünk, de figyelnünk kell futásokra és a mozgásokra is, és meglátjuk, hogyan alakul majd a mérkőzés. Itthon játszunk, reméljük, sok szurkoló kilátogat, mert vissza szeretnénk térni az eredményesség útjára.

További hírek

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat