„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.
  • Facebook

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

 

Nem úgy alakult akadémiánk felnőtt együttesének legutóbbi bajnokija, ahogy azt együttesünk vezetése, játékosai és szurkolói remélték, hiszen hiába játszottunk remekül közel harminc percen át, a második felvonásban jött egy érthetetlen hullámvölgy, így a vendégek végül tízgólos sikert aratva vitték el a pontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból. Sokáig nem nyalogathattuk azonban sebeinket, a hét elejétől már meg kellett kezdeni a felkészülést a csapat előtt álló következő feladatra, mely szintén nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis szombaton este hat órától idegenben, a Budaörs vendégeként folytatjuk az NB I-es pontvadászatot.

Hétvégi ellenfelünk a mieinkhez hasonlóan tizenkét pontot gyűjtött eddig a bajnokságban úgy, hogy öt győzelem mellett két döntetlen és tíz vereség áll a neve mellett, s ezzel a tizenegyedik helyet foglalja el a tabellán, s jobb gólaránnyal előzi meg a tizenkettedik helyen álló akadémistákat. A budaörsiek elsősorban hazai pályán szerepelnek jól idén, így nagyon nehéz hatvan perc vár együttesünkre, mely igyekezett a lehető legjobban felkészülni az összecsapásra, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, a céljuk az, hogy újra megérezzék a győzelem ízét.

– Nehéz helyzetben vagyunk, nagyon szeretnénk már pontot szerezni, megérezni újból a győzelem ízét. Még mindig vannak nehézségeink a betegségek miatt, ezen a héten is akad hiányzónk, ezen is próbáljuk túltenni magunkat. A lányok nagyon fegyelmezetten, kemény dolgoznak azért, hogy végre sikeresek legyünk, s mindent elkövetünk azért, hogy ez megvalósuljon. A Mosonmagyaróvár elleni első félidő ad okot a bizakodásra, akkor nagyon fegyelmezetten és jó játékkal sikerült megvalósítani minden elképzelésünket megvalósítani. A Budaörs ellen teljes elszántsággal fogunk menni, mindenképpen szeretnénk sikerrel zárni a mérkőzést.

További hírek

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

2024. szep. 01. #DKKA utánpótlás

U20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.

Virág Rolandék is rajtra készen

Virág Rolandék is rajtra készen

2024. aug. 31. #DKKA utánpótlás

U18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapat

Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra. 

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

2024. aug. 28. #DKKA utánpótlás

A hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.

Régi barátság új lendületben

Régi barátság új lendületben

2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

A mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
máj. 21.
15:45

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-05-21T15:45:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat