„ACÉL A SZÍV!”
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Hosszú ideje nem örülhetett már pontszerzésnek akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban, ezért kézilabdázóink nagyon elszántan készültek a velük azonos pontszámmal álló Budaörs elleni idegenbeli találkozóra.
Ahogy várható volt, nagy elánnal is kezdtek a csapatok, s bár az első négy percben már öt gólt is láthattak a drukkerek, a folytatásban igyekezett mindkét csapat lényegesen jobban odafigyelni a védekezésére (3-2). A hazaiak ugyan többször is egy-két góllal vezettek, ám együttesünk Szalai és Kazai találataival egyenlített, igaz túl sokáig nem örülhetett ennek, mert elég volt pár hiba a támadások befejezésénél, s a hazaiak 9-6-re megléptek Rapatyi Tamás alakulatától. Tovább azonban nem nőtt a hátrányunk, mert nagyot küzdve megkezdtük a felzárkózást, s bár a Budaörs igyekezett tartani fórját, Horváth, Farkas és Kazai góljainak köszönhetően a félidei szünetig sikerült egyenlíteni (13-13).
A második felvonást a hazaiak kezdték két góllal, s bár a mieink ott loholtak a nyomukban, a 40. perchez érve visszaállította háromfás előnyét a házigazda (19-16). A küzdésre, akarásra továbbra sem lehetett panasz, de ez ekkor még nem volt elég ahhoz, hogy közelítsünk a vendéglátókhoz sőt, a 49. percben már 25-20-as budaörsi vezetést mutatott az eredményjelző. Kézilabdázóink azonban ekkor sem, adták fel, óriási hajrát nyitva kezdték el ledolgozni hátrányukat, így bő hat perccel a meccs vége előtt időt kellett kérnie a hazaiaknak (27-24).
Ez sem törte meg azonban a mieink lendületét, a következő két gólt is akadémistáink szerezték, s mivel a védekezés nagyon összeállt, az utolsó percben már az egyenlítésért támadhattunk. A figura végül Szalaira jött ki, aki nem hibázott, s mivel a vendéglátók utolsó támadását is sikerült kivédekezni, így a rendkívül küzdelmet összecsapás végül 27-27-es döntetlennel ért véget. Sokat jelentett ez az egy pont együttesünknek, mely ezzel megtörte hosszú vereségsorozatát, így bizakodva várhatja az Érd elleni következő bajnokit.
Moyra-Budaörs Handball - DKKA 27-27 (13-13)
DKKA: Bartulovic – Szalai B. 4, Poczetnyik, Nick 1, Weisheitel, Krupják-Molnár, Arany 4. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 5, Horváth 6, Lakatos P., Farkas J. 7. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.