„ACÉL A SZÍV!”
Fontos, szép siker hazai pályán
A DKKA a mai győzelmét Bába Mihály emlékének ajánlja.
Nagyon fontos hatvan perc várt akadémiánk felnőtt együttesére ma délután, ugyanis az az Érd látogatott a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely éppen a mieink mögött állt a bajnoki tabellán. Rapatyi Tamás gárdája egyértelműen a győzelmet tűzte ki maga elé, ám a bravúrra tört ellenfele is, így izgalmas csatára számíthattak azok, akik kilátogattak az összecsapásra.
A kezdés valamelyest a vendégek számára sikerült jobban, hiszen az első három találatból kettőt az érdiek szereztek, s először csak a kilencedik perc derekán, Kazai remek góljával vezettek kézilabdázóink (4-3). A vendégek igyekeztek ott loholni a mieink nyomában, s bár a játékrész derekán, Farkas Johanna sikeres büntetője után először vezetett kettővel a DKKA, elég volt egy másfél perces kihagyás, s az ellenfél sorozatban lőtt három góllal fordítani tudott (7-8). Együttesünk gyorsan összekapta magát, Poczetnyik távolról, Arany a szélről duplázott, s hiába kért időt Simics Judit, a 23. percben már 11-8-as hazai fórt mutatott az eredményjelző. A félidő hajrájában két hazai kiállítás alatt sikerült visszajönnie egyre a vendégeknek, ám Farkas és Poczetnyik újabb góljainak köszönhetően 14-11-es vezetéssel vonulhattunk a szünetre.
A térfélcsere után is remekül álltak bele a meccsbe játékosaink, Farkas hetesből, Oguntoye pedig egész pályáról lőtt gól, s máris 16-11-es előnynek örülhettek a hazai drukkerek. A vendégek próbálkoztak ugyan, de a nagy rohanásból is a mieink jöttek ki jobban, így a 40. perc végéhez réve már 19-13-ra vezetett a Kohász. A tetemesnek tűnő előny szerencsére nem tette kényelmessé kézilabdázóinkat, akik továbbra is rendkívül eredményesen támadtak, így a félidő derekához érve gyakorlatilag is eldöntötték a pontok sorsát (26-16). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, sorozatban négy gólt szereztek a vendégek úgy, hogy kézilabdázóink nyolc perc alatt egyszer sem találtak kapuba (26-20). A hosszúra nyúlt hazai gólcsendet Farkas Johanna törte meg hetedik találatával, s ugyan az utolsó percek is az egész pályás letámadásra kijövő vendégek számára alakultak jobban, a hazai győzelmet nem fenyegette veszély, így a 30-26-os sikert követően megérdemelten járhattak örömtáncot kézilabdázóink, hiszen lélektanilag nagyon fontos két pontot szereztek a mieink.
DKKA - Érd 30-26 (14-11)
DKKA: Oguntoye 1 - Arany 4, Krupják-Molnár 2, Szalai 2, Weisheitel, Horváth 1, Kazai 1. Csere: Nick 2, Poczetnyik 7, Farkas J. 9, Matucza, Lakatos 1, Fodor. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Bravúr kell a győzelemhez
2021. jan. 26.Az idei szezonban kiválóan szereplő MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.
Továbbjutás a kupában!
2021. jan. 23.Továbbjutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata, miután szinte végig vezetve aratott 29-27-es győzelmet Szombathelyen.
Nagyon ki voltak éhezve már erre a sikerre!
2021. jan. 23. #DKKA utánpótlásTízgólos győzelmet aratott U20 csapatunk az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)
2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás11 órakor kezdődik élő a közvetítésünk a felnőtt NB I/B-s bajnokságból, ahol U20-as csapatunk szerepel. Hajrá Kohász!
Kupafeladatok Szombathelyen
2021. jan. 22.A Magyar Kupa harmadik fordulójában, Szombathelyen lép pályára szombaton délután akadémiánk felnőtt csapata.