„ACÉL A SZÍV!”
Visszavágna a Vácnak a Kohász
Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Parádés győzelmet aratott a Siófok elleni legutóbbi bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely végig remekül küzdve múlta felül 30-29-re a Balaton-parti alakulatot idegenben, így húsz fordulót követően a nyolcadik helyen áll az NB I-es pontvadászatban. A siófoki sikert követően jutott egy kis idő a pihenésre is, ám ezt követően már meg is kezdte a felkészülést együttesünk a rá váró újabb feladatokra, melyek finoman szólva sem ígérkeznek könnyűnek.
Kézilabdázóinkra ugyanis négy nap alatt két rendkívül kemény bajnoki összecsapás vár, melyek közül az elsőt a Vác, míg a másodikat a Győr ellen vívja meg Rapatyi Tamás csapata. A mieink egyelőre csak a Vác elleni összecsapással foglalkoznak, melyre a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerül sor szombaton délután öt órától. A váciak jelenleg a tabella ötödik helyén állnak úgy, hogy eddig lejátszott tizenkilenc meccsükből kilencet nyertek meg, két döntetlen mellett nyolc alkalommal szenvedtek vereséget, s így gyűjtött húsz pontjuk éppen három egységgel több, mint amennyit az akadémisták szorgoskodtak össze az idei szezonban.
A két gárda váci találkozóját a házigazdák nyerték 34-23-ra, így bőven van miért visszavágnia együttesünknek, mely természetesen nagyon motiváltan várja a szombati találkozót, árulta el szakvezetőnk.
– Tavasszal elég mély hullámvölgybe kerültünk, sokat dolgoztunk azon, hogy ebből kijöjjünk, s a csapat bebizonyította, hogy át tudja lépni az árnyékát, ez tükröződött is a Siófok ellen, igazi csapatként küzdöttünk, remélhetőleg az a siker erőt is ad az előttünk álló mérkőzésekre. A Vác egy nagyon nehéz ellenfél, teljes odaadással készülünk ellenük, feltérképeztük, hol tudnánk meglepni őket, de közben elemeztük a saját hibáinkat is. Bár szombati vetélytársunk előttünk áll a tabellán, s papíron erősebbnek is tűnik, ennek ellenére az a célunk, hogy itthon tartsuk a két pontot, bármi áron.
További hírek
A bronzért tovább a kupában
2019. már. 16.Hétgólos, 33-26-os vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa eldőtöntőjében a Ferencváros ellen.
Hasznos torna Adán
2019. már. 15. #DKKA utánpótlásÖsszesen hat mérkőzést játszott U10-es együttesünk az Adán megrendezett nőnapi kézilabda tornán.
Nemzetközi színvonalú csarnok
2019. már. 15.Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere az új sport – és rendezvénycsarnok beruházás kapcsán csütörtökön bejárást tartott a média képviselőinek jelenlétében. (forrás: DUOL.hu/Várkonyi Zsolt)
Véghajrá a Magyar Kupában
2019. már. 15.Elit társaságban léphet pályára akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében.
Erőltetett menetben az U14-esek
2019. már. 14. #DKKA utánpótlásErős ellenfelekkel szemben vívott komoly csatákat akadémiánk sérülésektől és betegségektől sújtott U14-es csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




