„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.
  • Facebook

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

Parádés meccsen, remek teljesítményt nyújtva aratott nagyon szép győzelmet a Vác elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután, s a 34-31-es sikernek hála megerősítette nyolcadik helyét a tabellán úgy, hogy hátránya mindössze egyetlen pont az ötödik Alba FKC-hoz képest. Sokáig azonban nem örülhettek kézilabdázóink a győzelemnek, ugyanis kedden már újabb, sokkal nehezebb feladat vár rájuk az NB I-ben, ugyanis délután öt órától a Győri Audi ETO KC gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

A Rába-parti alakulatot nem nagyon kell bemutatni, a világ egyik legjobb csapatáról van szó, mely a Bajnokok Ligájában a négy közé jutásért küzd, míg a honi pontvadászatban lejátszott huszonkét meccséből huszonegyet megnyert, s csak a Ferencvárostól kapott ki egyszer, vagyis négy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt óriási esélye van arra, hogy megvédje címét az NB I-ben.

A keddi összecsapás esélyeseinek egyértelműen a győriek számítanak, ám ez nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltartott kezekkel lépnének pályára, árulta el vezetőedzőnk, Rapatyi Tamás.

– A célunk ezúttal is az lesz, mint a két csapat első meccsén, vagyis elsősorban a saját dolgainkat gyakoroljuk, azt szeretnénk minél hatékonyabban végrehajtani, remélem, hogy sikerül ezt úgy megvalósítani, mint a Ferencváros elleni hazai találkozón. Nem szeretek úgy nekimenni egy mérkőzésnek, hogy előre feladom, az emberben mindig benne van a győzelmi vágy, az hogy ennek mi a realitása, az teljesen mindegy, ha csak egy ezreléknyi esély van, akkor már érdemes küzdeni

További hírek

Karácsonyi segítség a rászorulóknak!

Karácsonyi segítség a rászorulóknak!

2017. dec. 04.

Csapatunk tagjai ismét megtalálták a módját, miként segíthetnek másokon.

Szép hétvégi eredmények

Szép hétvégi eredmények

2017. dec. 04. #DKKA utánpótlás

U13-as csapatunk két győzelemmel, az U10-esek egy sikerrel és egy döntetlennel zárták a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulóját.

Könnyed siker a Kispest ellen

Könnyed siker a Kispest ellen

2017. nov. 29.

Magabiztos, 46-29-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kispest elleni felkészülési mérkőzésen.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2017. nov. 26. #DKKA utánpótlás

Serdülő csapataink fontos győzelmeket arattak, míg U10-es együttesünk Pázmándon ért el szép eredményt a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

A hazai feladatokra készül a Kohász

A hazai feladatokra készül a Kohász

2017. nov. 22.

A nemzetközi kupától ugyan búcsúzott, ám a honi bajnokságban és a Magyar Kupában is fontos feladatok várnak még együttesünkre.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat