„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a Balaton partján
Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.
A sereghajtó NEKA vendégeként lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától, s bár az összecsapásnak a mieink voltak az esélyesei, nem lehetett félvállról venni a házigazdákat, akik a két gárda rácalmási összecsapásán pontot raboltak kézilabdázóinktól.
A NEKA fiataljai ezúttal is jobban kezdték a mérkőzést, első két góljukra csak bő öt perc múlva válaszolt Kazai, ám ezt egy újabb hazai dupla követte, így a hetedik percben már 4-1-re vezettek a vendéglátók. A folytatás sem alakult szebben, mert hiába talált be Szalai, a következő két gólt is mi kaptuk, így Rapatyi Tamásnak már a 11. percben muszáj volt időt kérnie (6-2). A rövid pauza alatt úgy tűnt, hogy rendezte sorait együttesünk, ugyanis a következő hat percet 4-1-re a mieink nyerték, ám hiába álltak 7-8-ra, a 19. percben, újra jöttek a támadásban elkövetett hibák, melyeket rendre góllal bosszult meg a házigazda, így a 22. percben megint négy fa volt a hátrányunk (11-7). A félidő véghajrájában már öttel is vezetett a NEKA, s bár Farkas és Kazai révén sikerült visszább jönni, a félidei szünetre a balatonbogláriak vonulhattak sokkal elégedettebben (14-11).
Nagyon sok mindenben kellett volna javulni a második felvonásra, de ez a játékrész sem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna, mert hiába Szalai két gólja, a védekezés egyáltalán nem működött, s ezt könyörtelenül megbüntették a hazaiak, akik 16-13 után sorozatban négy gólt szerezve húztak el már héttel együttesünktől (20-13). Jött is az újabb időkérésünk, mely után Szalai, Agócs és Kazai révén sikerült valamelyest visszább jönni, de az 50. perchez érve még mindig öt gól volt a hátrányunk (24-19). A véghajrát igyekezett megnyomni együttesünk, s egyszer fel is jött háromra, de ennél tovább nem jutott, így meglepő, de a látottak alapján sajnos megérdemelt vereséget szenvedett (29-25).
NEKA - DKKA 29-25 (14-11)
DKKA: Oguntoye - Agócs 3, Krupják-Molnár, Szalai 5, Nick 1, Poczetnyik, Kazai 5. Csere: Bartulovic (kapus), Fodor, Horváth 2, Farkas J. 9, Matucza, Lakatos, Weisheitel, Gajdos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.
2023. jan. 26.Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.
A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot
2023. jan. 25.Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.
Nagy küzdelem, de végül vereség a Fradi ellen
2023. jan. 18.Háromnegyed órán át tartotta a lépést jóval esélyesebb ellenfelével akadémiánk felnőtt együttese, ám a jobban hajrázó Fradi végül 33-27-es sikerrel vitte el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.