„ACÉL A SZÍV!”
A csapatmunka diadala
Kiváló védekezésnek is köszönhetően nyerte első idei bajnoki mérkőzését nagyon simán együttesünk. Ferlingék sikerének értékét növeli, hogy szép eredményüket a tavalyi esztendő egyik meglepetéscsapata, a Veszprém otthonában érték el még szombaton este..
Ennél szebb szezonkezdetről talán nem is álmodhatott csapatunk, hiszen Mátéfi Eszter tanítványai Veszprémben arattak nagyon sima, 30-19-es győzelmet a 2013-2014-es bajnoki idény első találkozóján. Pedig a rendkívül tehetséges fiatalokkal felálló hazai együttes a tavalyi szezonban, valamint a közelmúltban megrendezett Kohász Kupán is igen sok borsot tört a mieink orra alá, így nagyon nehéz meccs elé néztek hétvégén a Kohász kézilabdázói. Arról, hogy miként is alakult mégis rendkívül simán a végjáték, a csapat vezetőedzője, Mátéfi Eszter számolt be honlapunknak.
Végig bírtuk a tempót
A fiatal dunaújvárosi szakvezető szerint elsősorban csapatmunkájának, valamint fegyelmezett védekezésének köszönhette a szép bajnoki nyitányt együttesünk, mely igen jó alapot jelenthet a folytatásra is.
- Valóban, mondhatjuk azt is, hogy minden várakozásunkat felülmúlta a győzelmünk aránya, különösen úgy, hogy a tavalyi szezonban még igazán megszorítani sem tudtuk Veszprémben a hazaiakat. Ráadásul az idény első bajnokiján mindenkiben volt azért némi drukk, idegenben is játszottunk, így rettentően nehéz összecsapásra számítottunk Róth Kálmán együttese ellen. S, hogy miért is lett végül ilyen sima a vége? Elsősorban azért, mert a csapat minden egyes pályára lépő tagja rendkívül fegyelmezetten és elszántan tette a dolgát az első perctől az utolsóig. Azt a sorsolásnál tudtuk, hogy nekünk már a bajnokság nyitányán maximális fordulaton kell pörögnünk, ha győzelmet, győzelmeket szeretnénk aratni, s ezt szerencsére most a pályán is véghez tudtuk vinni. A győzelem kulcsa elsősorban a remek védekezésünk volt, mely kiváló kapusteljesítménnyel is párosult, így idővel be tudtuk darálni ellenfelünket, s a második félidőben véghezvitt 10-0-s rohammal szerencsére meg is törtük őket. Fontos megjegyezni, hogy a mérkőzés egészében nyitott védekezést alkalmaztunk, melyekből sok labdát szereztünk, s a gyors indításainkat is jó arányban váltottuk gólra, úgy, hogy végig bírtuk a saját magunk által választott taktikát, ami mutatja azt is, hogy fizikálisan is nagyon rendben volt a csapat.
Alapnak jó volt
A szép kezdet után azonban nem örülhettek sokáig a gárda tagjai, ugyanis hétvégén már újabb nehéz feladat vár a mieinkre, akik szombaton este hat órától a tavalyi negyedik Vác formációját látják vendégül a sportcsarnokban, mint azt Mátéfi Eszter elmondta, természetesen győzelmi reményekkel.
- Az első meccsünket megnyertük, ám aznap este még örültünk, ám hétfőtől már egyértelműen a Vác elleni mérkőzésre készülünk. Hazai pályán nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése, ami még a veszprémi találkozónál is nehezebb feladatnak ígérkezik. Abból azonban nem szabad túl sok mindent levonni, hogy a váciak csak két góllal verték hazai pályán az MTK együttesét, hiszen minden meccs más. Nekünk arra kell törekednünk, hogy megismételjük, s ha lehet, akkor még tovább javítsuk hétvégi játékunkat, mert amennyiben ez sikerült, akkor ezúttal is győztesen hagyhatjuk el a pályát. Mi becsülettel készülünk, hét edzésünk lesz a héten, a lehető legjobban igyekszünk feltérképezni ellenfelünket azért, hogy szombaton újra örömet okozhassunk az értünk szurkolóknak.
További hírek
Hasznos edzőmeccs Kecskeméten
2018. feb. 08.Tizenegy gólos, 32-21-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Kecskemét elleni felkészülési találkozón.
Látogatás a hagyományőrzőknél
2018. feb. 06.A Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai vendégelték meg akadémiánk vezetőit és felnőtt együttesét kedden délután. Köszönjük nekik!
Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen
2018. feb. 04. #DKKA utánpótlásFelkészülési női kézilabdatornának adott otthont a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnok február 3-án. Az egész napot átölelő megemlékezésen a tragikus autóbalesetben elhunyt, szerencsi születésű beállósra, Kulcsár Anitára emlékeztek.
Szép győzelem Székesfehérváron
2018. feb. 03.Fordulatos csatában aratott 24-23-as győzelmet felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC otthonában.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2018. feb. 02.Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




