„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hazai szezonzáró előtt

2023. máj. 26.
  • Facebook

A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely a DVSC Schaeffler gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, szombaton délután öt órától. Csapatunk legutóbbi összecsapása sajnos nem úgy alakult, ahogy azt a szakvezetés, a játékosok, illetve a drukkerek remélték, ugyanis az összeszedettebben játszó Kisvárda 26-24-es sikert aratva vitte el a két pontot Dunaújvárosból, s a Loki elleni meccs sem ígérkezik könnyebbnek, sőt.

A debreceniek ugyanis jelenleg a tabella harmadik helyén állnak úgy, hogy eddig lejátszott huszonöt meccsükből tizenhetet megnyertek, s három döntetlen mellett öt alkalommal szenvedtek vereséget. A Loki harmadik helyére a Mosonmagyaróvár még veszélyes lehet, s bár kicsi az esélye, hogy vetélytársa győzni tud a már bajnok Győr ellen, az biztos, hogy Szilágyi Zoltán alakulata egy újabb sikerrel szeretné bebiztosítani bronzérmét az idei pontvadászatban.

A szép búcsúban bízva várják az összecsapást kézilabdázóink is, Rapatyi Tamás vezetőedző azt reméli, hogy az előző hetinél lényegesen jobb teljesítményre lesznek képesek a szezonzárón.

– Teljes erővel készülünk a szombati mérkőzésre, már csak azért is, mert nagyon fájó volt a Kisvárda elleni hazai vereség. Kijavítani ezt sajnos már nem lehet, feledtetni azonban igen, így minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk ebből a találkozóból. A bajnokság bebizonyította, hogy nincsenek lehetetlen feladatok, mi megpróbálunk elkövetni mindent, hogy ezt újra bebizonyítsuk. Ez a legfontosabb, remélem, ezt átérzi a csapat is, s ilyen képet fog mutatni a pályán is.

További hírek

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat