„ACÉL A SZÍV!”
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai környezetben, a bajnoki harmadik helyre hajtó Debrecen ellen zárta az idei szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este. A kezdő sípszó előtt akadémiánk vezetősége elbúcsúztatta az egyesület távozó játékosait: Farkas Johannát, Farkas Katát, Gabrijela Bartulovic-ot, Kazai Anitát, Poczetnyik Lucát, és Saskia Weisheitelt.
Nem titok, a meccs esélyesének vendégek számítottak, akik ennek megfelelően is kezdték a csatát, s Poczetnyik vezető találatára néggyel válaszoltak az első öt perc végéig (1-4).
Hiába Nick gólja, a folytatás sem alakult szebben, mert a második Kohász-gól után sorozatban ötöt lőttek a vendégek, s a 11. percben már 2-9-es állás mutatott az eredményjelző. A rossz kezdés sajnos alaposan meghatározta a folytatást is, mert újabb tíz perc elteltével már 16-6-ra vezettek a vendégek, s noha a félidő hajrájára sikerült ugyan valamelyest csökkenteni a hátrányon, ám a szünethez érve így is nyolc góllal, 22-14-re vezetett az ellenfél.
A félidőben Virág Roland akadémistáit köszöntöttük, akik nagyszerű teljesítménnyel nyerték meg az U17 III-as bajnoki csoportot.
A térfélcserét követően nagy fordulatnak kellett volna történnie ahhoz a játékban, hogy szorossá tegye a meccset együttesünk. Meg is változott a játék képe, az első percekben szinte minden a mi szánk íze szerint alakult; védéseket követő gyors góloknak köszönhetően ismét lőtávolba került az ellenfél (18-22). Jött azonban a jól időzített időkérés Szilágyi Zoltántól, majd a Debrecenieknek sikerült meglepnie a mieinket egy 5-0-s sorozattal, végleg eldöntve ezzel a pontok sorsát (18-27). Ezt a különbséget az 50. percig tudta tartani akadémiánk, ám a véghajrában újra sokkal pontosabb volt a Loki, mely tovább növelte előnyét, s végül sima, 39-25-ös győzelemmel szerezte meg a bajnokság bronzérmét, míg a mieink a 10. helyen fejezték be a pontvadászat idei küzdelmeit.
DKKA - DVSC 25-39 (14-22)
DKKA: Bartulovic – Agócs 2, Borgyos 5, Kazai 2, Nick 1, Poczetnyik 1, Farkas J. 2. Csere: Oguntoye (kapus), Weisheitel 3, Szalai B. 1, Krupják-Molnár 2, Lakatos P. 3, Fodor N. 3, Matucza, Gajdos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján
I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató
2020. aug. 15.A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogott össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő gyártója. A Kohászt működtető DKKA Nonprofit Kft. szervezésében, rendhagyó felkészülési tornát rendeznek.
2015-16 EHF Kupagyőztes




