„ACÉL A SZÍV!”
Bajnoki rajt a Fradi ellen
A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Véget ért a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének nyári felkészülése, s szombaton már bajnoki találkozón lép pályára Rapatyi Tamás együttese, melyre nem vár könnyű feladat, ugyanis a tavalyi ezüstérmes Ferencváros otthonában vág neki az NB I-es pontvadászat 2023/2024-es szezonjának. Ami az esélyeket illeti, az este fél hatkor kezdődő összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak az esélyesei, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink eleve feltett kezekkel várnák a mérkőzést.
Tisztában van az erőviszonyokkal együttesünk vezetőedzője, Rapatyi Tamás is, aki amellett, hogy beszámolt nyári felkészülésükről is, elmondta, igyekeznek megnehezíteni neves ellenfelük dolgát a szombati bajnokin.
– A fókuszban a csapatépítés volt, s az, hogy az érkező nyolc játékost be tudjuk építeni a csapatba, s mindenkinek megtaláljuk a helyét. Míg kerestük a játékunkat, hullámzó volt a teljesítményünk, ráadásul a sérülések is akadályozták a munkánkat, de folyamatosan dolgozunk azon, hogy előrébb lépjünk. Ez egy folyamat, amennyi munkát ennyi idő alatt el lehet végezni, azt elvégeztük, de még biztos, hogy nagyon sok tanulni valója van a csapatnak. Folyamatosan tanulni, fejlődni akarunk, s bár ez nem lesz könnyű, ezért is fontos, hogy nagyon egységes csapatot tudjunk alkotni. Első meccsünk nagyon nehéznek ígérkezik, a Ferencváros jelenleg a világ második legerősebb csapata, ezt tudomásul kell vennünk, de mi elsősorban azzal foglalkozunk, hogy ebből a meccsből a lehető legtöbbet kihozzuk. Mindent el fogunk követni támadásban és védekezésben is azért, hogy amit tudunk, azt minél hatékonyabban végre tudjuk hajtani. Ez játék, minden előfordulhat, s bár természetesen tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, egy tisztességes, kemény meccset szeretnénk játszania a Fradival.
Forrás: Dunaújváros Online
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.