„ACÉL A SZÍV!”
Az utolsó felmérő
Komoly felkészülési torna vár ma, illetve holnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttesére, mely a Budapest SE, a Siófok, valamint a Vác társaságában lép pályára a Kohász Kupa elnevezésű viadalon. Figyelem: korai kezdés, és négytől szurkolói ankét a sportcsarnokban!
A bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési torna vár ma, illetve holnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabdázóira, akik ma délelőtt és délután, valamint holnap délelőtt a Kohász Kupa elnevezésű viadalon lépnek pályára. A nyári időszak utolsó erőfelmérőjére három együttes fogadta el a mieink meghívását, így Mátéfi Eszter tanítványai a Budapest SE, a Siófok, valamint a Vác csapatai ellen lépnek pályára a kétnapos megméretésen.
Mely a lebonyolítás programja és az ellenfelek játékereje miatt is remek felmérőnek ígérkezik fiatal együttesünk számára, ugyanis ma délelőtt a Budapest SE, míg délután a Siófok, míg holnap délelőtt a Vác ellen bizonyíthatják tudásukat a dunaújvárosi kézilabdás hölgyek. Együttesünknek remélhetőleg nagy segítséget jelent majd hétvégén a szezon eddigi legnagyobb igazolása, Sanela Knezovic kapus, valamint a próbajátékon lévő ukrán Julia Andrejcsuk, akinek eddigi játéka minden valószínűség szerint elnyerte Mátéfi Eszter vezetőedző tetszését, így már "csak" az anyagiak terén múlik az, hogy a jövőben ő is a mieinknél folytatja a játékot.
Vezetőedzőnk a felkészülés elején elárulta, hogy bízik a keret további megerősítésében ahhoz, hogy komoly partnerei lehessünk az élvonal együtteseinek, hiszen pár rutinos játékoson kívül (Ferling Bernadett, Gáspár Gabriella, Sanela Knezovic) csupa fiatalból áll a csapat, s bár ők kétségkívül tehetségesek, lehet, hogy számukra még túl nagy kihívást jelentene a bajnoki első osztály küzdelemsorozata. Az biztos, hogy komoly kihívás elé néz tehát együttesünk az előttünk álló hétvégén, s a kétnapos tornára a gárda vezetése is sok szeretettel várja a szurkolókat, akik remélhetőleg izgalmas, jó színvonalú mérkőzéseken szoríthatnak ma, illetve holnap, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Még egy fontos információ: ma délután négy órától szurkolói ankétot szervez a csapat vezetése a Kohász régi és új híveinek - a helyszín a sportcsarnok, mindenkit várnak!
A Kohász Kupa programja:
2012. 08. 24. 09:30 D. Kohász – Budapest SE
2012. 08. 24. 11:00 Siófok – Vác
2012. 08. 24. 16:00 Vác – Budapest SE
2012. 08. 24. 18:00 D. Kohász – Siófok
2012. 08. 25. 09:30 Siófok – Budapest SE
2012. 08. 25. 11:00 D. Kohász - Vác
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával